Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: a miskolciakra rakna újabb terhet a kormány az M30-as miskolci szakaszának fizetőssé tételével

Létrehozva
A Miskolcot irányító koalíció tiltakozik a miskolciak újbóli megsarcolása ellen és felszólítja a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőit, hogy járjanak közben a Fidesz-kormánynál, hogy ne húzzanak ki több pénzt a miskolciak zsebéből.
Kép

Több egyéb útszakasz mellett fizetőssé válhat az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza is - a hírről éppen szombat délután számolt be a minap.hu, a Telex cikkére, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium a friss tervezetére hivatkozva. 

A legtöbbeket érintő változás az lenne, hogy, bővülne a díjköteles útszakaszok listája:

az M0-s autóút M1 és M5, valamint M4 és M3 közötti szakasza, ezzel a teljes út díjköteles lesz,
az M6-os Bátaszék és az M6-M60 csomópont között,
az M30-as Miskolc észak és Miskolc dél közötti szakasza (eddig ez volt az egyetlen díjmentes)
az M44-es a Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Békéscsabáig,
az M4-es Jászberénytől Abony-északig és Abony-kelettől Szolnok-nyugatig,
és az M76-os Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig.


Erre hírre reagált szombat este a Velünk a Város frakció közleményben. Mint írják, tiltakoznak a tervezet ellen. 

- Nem elég a tiszaújvárosi vasútvonal megszüntetése, a posták bezárása, nem elég az energiaárak és az élelmiszerárak növelése, a brutális infláció, még ezzel is a miskolciak életét nehezítik meg. Ezt nem hagyhatjuk! A leghatározottabban tiltakozunk a miskolciak újbóli megsarcolása ellen és felszólítjuk a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőit, hogy járjanak közben a Fidesz-kormánynál, hogy ne húzzanak ki több pénzt a miskolciak zsebéből! Nyílt levelet írunk a kormánynak az M30-as autópálya Miskolcot elkerülő szakaszának ingyenesen tartása érdekében, amit három munkanapra elhelyezünk a városháza portáján és várjuk a kormánypártok képviselőinek az aláírását is. Akadályoztatásuk esetén elég a két frakcióvezető aláírása is. Szerda este a levelet nyilvánosságra hozzuk az aláírók névsorával együtt - szögezi le Bazin Levente önkormányzató képviselő a Velünk a Város közleményében. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.