Ugrás a tartalomra

Vérüket adták

Létrehozva
Csak augusztusban 33 helyszínre szervez véradást a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Szerdán a Megyeházán várták az önkéntes véradókat. Rájuk most még inkább szükség van. Mint Molnár Marietta véradásszervező elmondta, a nyári hónapokban az oktatási szünet és a szabadságolások miatt a véradók aktivitása is csökkent.

A vírus miatt most sokkal szigorúbb feltételekkel adhatunk vért – kizáró tényező például, ha valaki az elmúlt két hétben külföldön tartózkodott.

A megyei közgyűlés elnöke hat év után most először adhatott vért, így élt is a lehetőséggel. – Nagyon fontos, hogy a nyári időszakban – főleg, hogy újra aktívan elindult az egészségügyi ellátás – segítsünk a vérellátó szolgálatoknak – mondta Bánné Gál Boglárka.

Az elkövetkezendő hetekben országszerte összesen 33 véradást szervez a Magyar Vöröskereszt és a Vérellátó Szolgálat, ebből nyolc eseményen a Borsod megyében élőket szólítják meg.

Ez is érdekelhet

Választást tartottak a borsodi településen
Borsod-Abaúj-Zemplén
Négy függetlenként induló jelölt közül választottak polgármestert a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arnóton vasárnap.
Eltűnhet Észak-Magyarországról az eurázsiai hiúz
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
A hazánkkal szomszédos Szlovák-karszt Nemzeti Parkban is már csak két kifejlett hiúz él, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nyomát sem találták az elmúlt három évben.
Narancssárga lett egész Borsod: erre kell készülni szombaton
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Tombol a kánikula. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén másodfokú, narancssárga riasztás van érvényben.
Kitüntetéseket adtak át a Vármegye Napján
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztro
Értékdíjakkal, szakmai elismerésekkel és köztisztviselői kitüntetésekkel ismerték el mindazokat, akik munkájukkal hozzájárulnak Borsod-Abaúj-Zemplén fejlődéséhez.