Ugrás a tartalomra

Vigyázat! A kirúgott kolléga veszélyes lehet

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 26. szerda 10:34
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. Elbocsátásuk miatt ugyanis vétlen kollégájukon vettek elégtételt.

A vádlottak Felsőzsolca külterületén működő egyik cég alkalmazottai voltak, de 2018 decemberében elbocsátották őket. Még aznap, munkahelyükről távozva, Miskolcon az egyik sörözőben italoztak, amikor a távolsági buszmegállóba érkezett – volt munkáltatójuk külön buszával – az egyik férfi kollégájuk két nő munkatársával együtt.

A már leittasodott vádlottak odamentek a férfihoz, és egyikük kérdőre vonta, mert azt feltételezték, hogy miatta szűnt meg a munkaviszonyuk.

A sértett hiába szabadkozott, az egyik vádlott ököllel arcon ütötte, amitől a földre esett, majd mindkét vádlott a földön lévő sértettet több alkalommal fején és a felső testén megrugdosta. A bántalmazás folytatását a jelen lévő két kolléganő akadályozta meg úgy, hogy a vádlottakat elhúzták.

A sértett a bántalmazás következtében az arc, a fej és az orr 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseit szenvedte el. Könnyű testi sértés vétsége miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, a vádlottak szabadlábon vannak, a bűncselekmény elkövetését az egyik vádlott teljes körűen, míg a másik vádlott részben beismerte – tárgyalás mellőzésével, minkét vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott – olvasható a Miskolci László főügyész által jegyzett közleményben.

További hírek

Olvasnivaló