törvényszék

Börtönben a feleségét megölni próbáló holland férfi
A házaspár egy éve telepedett le egy vármegyénkbeli kistelepülésen, a férfi azóta folyamatosan bántotta és fenyegette feleségét.

Cigit kunyerált, majd fülhallgatóval távozott a vasgyári rabló
A vádlott úgy arcon ütötte a kiskorú sértettet, hogy annak sérülései csak nyolc napon túl gyógyultak.

Börtönbe megy a tapétavágóval mentősöket fenyegető férfi
Volt itt minden: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, személyi szabadság korlátozása, így történetünk főszereplője végül öt évre vonulhat rács mögé.

Saját kiskorú rokonát zaklatta berúgva
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ittas állapotban szexuálisan zaklatta féltestvére vendégségben nála tartózkodó kiskorú nevelt lányát.

Letartóztatták a belvárosi szarkákat
A két férfi az elmúlt félévben sorban járta a belvárosi lakások, borházak teraszát, és mindenhonnan magukkal vitték azt, ami megtetszett nekik.

Moha meló - kétszáz kiló bükkfapéterkét loptak, egy évet ülnek érte
Engedély nélküli mohagyűjtés miatt kerültek bíróságra - a szajréból koszorú lett volna.

Elítélték a taktaszadai fosztogatókat
A fiatalkorú fiúk egy idős nő házába másztak be tavaly szeptemberben, ahonnan tizenháromezer forintos zsákmánnyal távoztak.

Változatlan létszámmal egyre több peres üggyel küzdenek
Sikeres évet zárt a Miskolci Törvényszék, 2024-ben csaknem hatezerötszáz üggyel érkezett több a vármegye bíróságaira, a peres ügyek száma is több mint ezerrel nőt - hangzott el az évzáró összbírói értekezlet előtti sajtótájékoztatón.

Autóval hajtott át élettársa gyermekén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, aki figyelmetlenségből nem vette észre, hogy az élettársa leánygyermeke az autó előtt guggol, és áthajtott rajta.

Közel húsz kilogramm kábítószerrel buktak le Miskolcon
Bűnösség megállapítása esetén 5 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására nyílik lehetősége a bíróságnak.

Fartájékon szúrták, reggel vette észre
A sértett a bántalmazás következtében elszenvedett szúrt sérülés miatt közvetlenül életveszélyes állapotba került, azonban ezt ittassága miatt nem észlelte, illetőleg a szúrás tényét sem vette észre, időközben hazatérő élettársával együtt lefeküdtek aludni, és csak másnap kért orvosi segítséget.