S bár a közelmúltban elhunyt brit uralkodó, II. Erzsébet egész életében jogosítvány nélkül vezetett, ez a kiváltság nem adatik meg mindenkinek. Ellenkezőleg! A jogosítvány megszerzése mindenkinek kötelessége, aki járművet vezet.
Az engedély nélküli vezetés, illetve az eltiltás hatálya alatt történő járművezetés büntetendő cselekedet. Ha már megtörtént a baj, Janklovics Ádám ügyvéd hatékonyan képviselhet, hiszen a közlekedési jog kiemelt szakterülete.
Engedély nélküli vagy eltiltás hatálya alatt végzett járművezetés
Sajnos sokan megszegik a szabályokat a közutakon, jó esetben komolyabb következmények nélkül teszik ezt. Olyan is előfordul, amikor a szabályszegő véletlenül nem tartja be az előírásokat. Azonban így is komoly problémákat okozhat saját magánk is, mivel bizonyos dolgok rögtön bűncselekménynek minősülnek, akár szabadságvesztés is lehet a figyelmetlenség ára.
Jó tudni, hogy az eltiltás hatálya alá eső gépjárművezetés ma már bűncselekménynek számít a szabálysértés helyett, mivel a szabálysértési hatóság vagy büntetőbíróság tiltó rendelkezésének semmibevétele kiemelten veszélyes a társadalomra.
Az sem lényegtelen, hogy az engedély nélküli járművezetés, illetve a jármű vezetésének átengedése olyan személynek, aki arra nem jogosult vagy alkalmatlan, szabálysértési elzárással büntethető. Tettenérés esetén az elkövető személy akár őrizetbe is vehető.
Az ittas vagy bódult állapotban történő gépjárművezetés
Az ittas állapotban történő járművezetés az egyik leggyakoribb közlekedési bűncselekmény. Ha azonban a járművezető szervezetében 0,25 g/l alatti levegőalkohol-koncentráció értéket mutatnak ki, akkor szabálysértési vagy közigazgatási eljárás indul ellene. Abban az esetben viszont, ha a szonda pozitív értéket mutat és a járőrök ismételt vizsgálatra idézik elő a járművezetőt, az értékek pedig meghaladják a törvényi határt, akkor megvalósítja a bűncselekményt.
A bódult állapotban történő járművezetés szintén bűncselekmény, amit nemcsak kábítószer, hanem annak nem minősülő kábító hatású anyagok is okozhatnak. Ezért nagyon fontos, hogy mindig olvassuk el a betegtájékoztatót, ha valamilyen gyógyszert szedünk. Ha az orvosszakértő szerint a befolyásoltság nem megállapítható, a járművezető nem vonható felelősségre sem bűncselekmény, sem szabálysértés miatt.
Milyen büntetéssel sújtható az eltiltás alatt történő járművezetés?
Akit szabálysértési eljárásban vagy büntetőeljárásban eltiltottak a járművezetéstől, ennek ellenére vezet, az bűncselekményt követ el. Az eltiltás hatálya alatti vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, illetve három évig, ha a bűncselekményt büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás alatt követi el.