Ugrás a tartalomra

„Visszapasszolhatjuk” régi telefonjainkat

Létrehozva
Ehhez nem kell mást tenni, mint bemenni a polgármesteri hivatalba, szerdán ugyanis kihelyeztek egy gyűjtődobozt az ügyfélszolgálat bejáratánál: Miskolc is csatlakozott a Jane Goodall Intézet mobilgyűjtő kampányához.
Kép
Érkezik a gyűjtőláda a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatára. | Fotó: Juhász Ákos

A Zöld város, zöld városháza mottó mentén újabb lépést tett Miskolc a környezettudatosabb élet felé, amit a „Passzold vissza, Tesó!” szlogennel elindított kampányhoz való csatlakozással is megerősítettek. A program a Jane Goodall Intézet nevéhez fűződik, azt tűzték ki célul, hogy a régi, már nem használt mobiltelefonokat, táblagépeket és GPS-berendezéseket begyűjtsék. Ezekben az eszközökben ugyanis több olyan fém is megtalálható, amelyek bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok – például gorillák és csimpánzok – természetes élőhelyét veszélyezteti.

A kampány még 2018-ban indult, azt szeretnék elérni, hogy a fiók mélyén porosodó elektronikus eszközökből kinyerve és újrahasznosítva az értékes fémeket, mérsékelni lehessen azok bányászatát, és meg lehessen óvni ezeknek a fajoknak az élőhelyét.

Kép
Az első telefonokat már tovább is „passzolták"

A kampányhoz most a miskolci polgármesteri hivatal is csatlakozott, a Városház tér 8. szám alatti ügyfélszolgálat bejáratánál helyeztek ki egy gyűjtődobozt, amibe bárki bedobhatja a régi készülékeit.

– Igyekszünk minden eszközt megragadni, hogy környezettudatosan működjünk, és ezt a küldetést népszerűsíteni is szeretnénk – mutatott rá Ignácz Dávid jegyző, aki beszélt a program eddigi eredményeiről is. – Az elmúlt években országszerte 640 gyűjtőpontot létesítettek, ezeken a helyeken mintegy két és fél tonnányi mobiltelefont gyűjtöttek össze az akció résztvevői.

Az összegyűjtött telefonokat az intézet szállítja majd el, és gondoskodik is az újrahasznosításról.

Ez is érdekelhet

Mohos-töbör
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.