A víz világnapja alkalmából úsznak a Kemény Dénesben
A rajtkőre álló versenyzők közül mintegy hetvenöten miskolciak. Harmincnégy versenyszámban harminckét hazai klub méri össze tudását, de érkeztek résztvevők Szlovákiából és Romániából is. Több mint kétezer-ötszáz rajt és száznyolc eredményhirdetés lesz a két nap alatt. A négy úszásnem szinte teljes versenyprogramja szerepel - lesz ötvenméteres és ezerötszáz méteres úszás is.
A kétnapos versenyt szombat délelőtt Pfliegler Péter alpolgármester nyitotta a Kemény Dénes Uszodában. A rendezvény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Miskolc város önkormányzata a sportot stratégiai ágazatként kezeli. Nincs még egy olyan magyar város, ahol négy általános iskolai évfolyam számára biztosítanának térítésmentes alapoktatást. A víz világnapjához sehol máshol nem kapcsolódik úszóverseny, csak Miskolcon.
Az első versenynek 1997-ben a Diósgyőri uszoda adott otthont. Két évvel később már Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is hívtak meg a szervezők versenyzőket, ezzel is azt demonstrálva, hogy a víz nem elválaszt, hanem összeköt bennünket. 2010-ben megépült az új városi sportuszoda, 2013-tól pedig kétnapossá bővült a rendezvény.
- Az ENSZ 47. közgyűlése 1992-ben március 22-ét azért nyilvánította a víz világnapjává, hogy ráirányítsa a figyelmet a víz védelmének fontosságára és nemzetközi jellegére. Az elért eredményekkel viszont még nem lehetünk teljesen elégedettek. Ezeket tovább kell fejlesztenünk, továbbra is foglalkozni kell a víz meghatározó szerepével – fogalmazott Fázold Ádám, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja.
A verseny rendezője a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség és a Miskolci Sportiskola.