Ugrás a tartalomra

Vízilabda magyar kupa – Miskolc is helyszín!

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. július 03. péntek 15:48
A férfi Magyar Kupa sorsolása július 10-én lesz, az első körben négy csoportban küzdenek majd meg a továbbjutásért az OB 1-es csapatok. Miskolcon is rendeznek tornát.

A borsodi megyeszékhely mellett Kaposvár, Szeged és a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda ad még otthont a küzdelmeknek.

Vári Attila szövetségi elnök komoly küzdelmekre számít, hiszen végre a játékról szól majd minden. A Magyar Televízió műsortervében 16-20 kupamérkőzés közvetítése szerepel. Az elnök várakozása szerint nagy létszámú közönség előtt játszanak majd a csapatok, hiszen végre teljesül a régi álom: napfényben, nyitott medencében lesznek komoly tétmeccsek, így indul újra a vízilabdaélet.

Azért hozták egyébként előre a Magyar Kupa küzdelmeit, hogy játsszanak végre a csapatok. A szárazföldi edzések után legalább egyhónapos olyan időszakot irányoztak el, amelynek során minden csapat vízben is tud készülni, a játékosok vissza tudnak térni korábbi erőnléti állapotukhoz, hogy a versenyszerű küzdelem indulásakor ne kelljen fokozott sérülésveszéllyel számolniuk – írja a vlv.hu.

További hírek

Olvasnivaló