Ugrás a tartalomra

A vízimadarak költésére is odafigyel a Városgazda

Létrehozva
A Szinva part felső részét tisztítják meg a magas fűtől, emellett az invazív növényzettől.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A Városgazda nemcsak Miskolc zöld területeinek gondozásával foglalkozik, hanem a vízfolyások karbantartása is feladata a cégnek. 46 és fél kilométer hosszú nyílt vízfolyás tartozik a feladatkörébe, ami közel 400 ezer négyzetméter partszakasz rendben tartását foglalja magában. Ennek keretében fenntartási munkákat terveznek a Szinva és Hejő-patak, valamint mellékvízfolyások: a Görömböly-patak, a Hejő mellékágak, a Lyukó-patak, az Ormos-ér, a Pece-patakok, a Pereces-patak és a Tenkes-patak mentén – tudta meg Kertész Bélától, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetőjétől a Miskolc Televíziót. 

- Jelen pillanatban még nem kezdtük el a Szinva teljes partjának megtisztítását a gyomtól és magas fűtől, csak a folyómedertől legtávolabbi felső 1 méteren. Ugyanis figyelembe kell vennünk a tőkés récék és más vízimadarak költési időszakát, amelyek közvetlenül a patakmeder mellett, a magas fűben fészkelnek – mondta Kertész Béla. 

- Most alapvetően az invazív növényfajok visszaszorítása a célunk. Ezek között sajnos megjelent Miskolcon a japán keserű, ami nagyon erőszakosan terjed. Egyelőre azonban még nem erősödött meg a szára, ezért a vágását el tudjuk végezni. Később viszont már csak részben tehetnénk meg ezt. A Szinva teljes partszakaszát pedig majd a költési időszak vége után fogjuk egészen megtisztítani. A munkálatok a szemét, a hordalék és egyéb idegen anyagok eltávolításával egészülnek ki a környékéről és a patakmederből – fejtette ki a szakember. 

Ez is érdekelhet

Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.
csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.