Ugrás a tartalomra

A kétarcú Szinva ismerős arcokkal

Létrehozva
A Szinva két arca címmel nyílt tárlat kedden az Ifjúsági Ház galériájában. Ádám János és Barna Laczy fotókiállítását – akárcsak szűk fél esztendeje – Fedor Vilmos nyitotta meg. A művészek merőben eltérő megközelítésben mutatják be a város patakját. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája | Nyitóképen: Barna Laczy és Ádám János

Második színhelyéhez érkezett az Észak-Magyarország fotóriporterének és a Miskolci Kulturális Központ (MKK) munkatársának közös kiállítása. Alig néhány hónapja írtunk róluk, amikor a szeptemberben nagy sikerrel és számos helyszínen zajló Szinva Örökség Napok utolsó mozzanatának szánták a szervezők tárlatukat. A két alkotó a Művészetek Háza Kortárs Galériájában mutathatta be először közönségének az emblematikus miskolci patak szelíd és tomboló természetét.

Kép

A sajtófotósként is méltán elismert Ádám Jánosnak közel sem a tavalyi volt az első kiállítása: 2020 őszén már állítottak ki természetfotóiból az Ifiházban, de – ahogy arról szintúgy beszámoltunk – 2022 januárjában a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban is visszaköszöntek sajátos képei. Bevallása szerint természetjáró emberként új alkotói perspektívát nyitottak számára az olyan technikai megoldások, mint amilyen az okostelefon – a Bükkben bandukolva leggyakrabban azzal örökíti meg az idilli pillanatokat.

Kép

Köszöntőjében Fedor Vilmos rámutatott: a Szinva csendes pillanataiból kibomló varázslatot megragadni legalább annyira nehéz feladat, mint a jócskán a medrén túl hömpölygő, megvadult patakot, ami 1878 után 2010-ben ugyancsak próbára tette városát.

– A legtöbb fotós beleesik abba a hibába, hogy pusztán csak az árvizet örökíti meg. Barna Laczy azonban mindazon túl az embereket is észrevette – fogalmazott a helytörténész, író, kulturális szakember, egyben a Szinva Örökség projekt ötletgazdája és a Szinva Örökség Alapítvány alapítója.

Kép

A kiállítás február 23-ig ingyenesen látogatható.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.