Ugrás a tartalomra

Vízzel locsolták le a tüntető diákokat

Létrehozva
Sebe-Gazdig Judit, Miskolc harmadik számú választókerületének önkormányzati képviselőjelöltje osztott meg egy felvételt a közösségi oldalán, amin az látható, ahogy az egyik közeli lakás ablakából locsolja valaki a tüntető diákokat. Az ellenzéki párt jelezte: becsületsértés és garázdaság vádjával feljelentést tesz az ügyben - számolt be az Index. A rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az ügyet.
Kép


A tanítás megkezdése előtt, hétfő reggel fél 8-kor élőlánccal tiltakoztak - a szervezők szerint - ezernél is többen Dezsőfi György igazgatóhelyettes felmentése ellen a Herman Ottó Gimnáziumnál. Majd többszáz diák a Miskolci Tankerületi Központhoz vonult, hogy követeljék Dezsőfi György visszahelyezését pozíciójába, illetve az oktatási körülmények javítását. 

Lakásokból, intézményekből kaptak tapsot, az autósok is többször dudáltak, de kaptak vizet is a nyakukba a vonulók. Sebe-Gazdig Judit, Miskolc harmadik számú választókerületének önkormányzati képviselőjelöltje osztott meg a közösségi oldalán egy felvételt, amelyen valaki egy közeli lakás ablakából locsolja vízzel a diákokat. 

"A mai nap szégyene! Aki a gyerekeket a Széchenyi utca 36. számból vízzel locsolja, miközben a saját jövőjükért és tanáraikért harcolnak! Orbán miatt van ilyen mértékű gyűlölet az emberekben. Ameddig Orbán marad, addig a gyűlölet is marad. Mennie kell" – írja Sebe-Gazdig Judit Facebook-oldalán. (A videó ITT tekinthető meg.)

Sebe-Gazdig Judit később közleményében arról tájékoztatotta az Indexet, hogy a Demokratikus Koalíció becsületsértés és garázdaság vádjával feljelentést tesz az ellen a személy ellen, aki vízzel lelocsolta a tüntetőket.

„A DK közössége és a miskolciak is kiállnak egymásért, elfogadhatatlan és megbotránkoztató ugyanis, ami történt. A miskolci diákok becsületét senki semmilyen formában nem sértheti meg, nem engedhetjük, hogy megfélemlítsék őket” – áll a közleményben.

A Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a miskolci demonstrációt megzavaró eseményt.

"Miskolcon szeptember 12-én tartottak demonstrációt, aminek során a belvárosban is felvonultak a tüntetők. Az incidens nélkül lezajlott rendezvényt megzavarta egy esemény, a vonuló tüntetőkre az egyik belvárosi lakásból vizet locsoltak. A rendőrség a helyszínen kivizsgálta az esetet, majd a rendőri jelentés alapján szabálysértési eljárást indított az ügy kivizsgálása érdekében" - írja hétfőn délután kiadott közleményében Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.