Ugrás a tartalomra

Volt egyszer egy Vasas művház - emlékfallal idézik meg a hőskort

Létrehozva
Az épületben ma már szerszámokat értékesítenek, de az üzemeltető cég tulajdonosa nem temette el a sokak számára fontos művelődési ház emlékét: egy több mint háromezer fotót tartalmazó emlékfalat avattak fel szerdán, ami egyszerre tisztelgés is az itt fellépő művészek előtt.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ahogy arról annak idején lapunk is beszámolt, 2021 szeptemberében nyitott meg a szerszám-nagykereskedés az egykor művelődési háznak otthont adó, Újgyőri főtérnél található épületben. A Vasas rengeteg miskolci számára fontos, sőt: kultikus helyszín, hiszen számos nagyrendezvénynek - báloknak, koncerteknek, előadásoknak - biztosított otthont. Éppen ezért volt fájdalmas sokak számára, hogy az épület állapota egyre romlott.

Érkezett azonban Kocsák Gábor és a Phobex Kft.; öt évvel ezelőtt beköltöztek az épületbe, majd három évvel később megnyitották a szerszám-nagykereskedést. A felújítás során egyebek mellett helyreállították a burkolatokat, eltüntették a graffitiket, a tetőt pedig megjavították.

A Vasas Szerszámközpontot működtető cég ügyvezető-tulajdonosát - idézte fel az emlékfal avatásán - számtalan emlék köti az épülethez. Szívesen mesélte most is fiatalkori emlékét egy Hofi-előadásról, de járt itt iskolabálokon és más rendezvényeken is.

Kép

Kocsák Gábor azt mondta, "a kultúra miskolci szentélyében" - bár a funkcióváltás átalakításokat is követelt - igyekeztek a lehető legtöbbet megőrizni az egykori művelődési központból: megtartották a régi mozigépeket és a vetítővásznat, a színházi függönyöket újrahasznosították. És némileg átalakítva, de visszakerült a homlokzatra a Vasas-felirat is: a "vasas" és a "központ" szó maradt, a "művelődési" helyére viszont értelemszerűen a "szerszám" szó került.

A látványos átalakulással párhuzamosan pedig egy háttérmunkába is belefogtak: elkezdték kutatni a művelődési ház múltját, amiben nagy segítséget kaptak a Herman Ottó Múzeumtól, valamint a könyvtártól. Készítettek egy adatbázist a régi műsorokról, felvették a kapcsolatot az intézmény korábbi népnevelőivel, művelődésszervezőivel, technikusaival.

Így találkoztak Furdy Zsókával is, aki korábban több mint tíz évig a művelődési ház programszervezője volt. Az emlékfal avatásán aggodalmát fejezte ki: kifejtette ugyanis, hogy azt látni a világban, hogy a régi dolgok kezdenek elveszni; épületeket rombolnak le, intézményeket szüntetnek meg, zárnak be.

- A Vasas nekem szívügyem volt, a legszebb éveimet itt töltöttem - mondta Furdy Zsóka.

Kép

A korábbi művelődésszervező számtalan fellépőt megemlített, akiket a Vasasban láthattak, hallhattak az érdeklődők: ilyen volt a Benkó Dixieland Band, az Edda, a Pokolgép, a Rotor, az Apostol, Hobo és Deák-Bill Gyula.

- Aki akkoriban számított Magyarországon, az megfordult nálunk - mutatott rá.

A zenekarok mellett fellépett itt Hofi Géza, találkozhattak Végh Antallal, Moldova Györggyel, Nagy-Bandó Andrással, de itt találtak otthonra mások mellett éremgyűjtők és tánccsoportok is.

Furdy Zsóka úgy fogalmazott, hogy egy ilyen művelődési központ megszűnése "komoly érvágás" egy város kulturális életében.

- Valami olyan szűnt meg, ami hiába van máshol, nem lehet pótolni. Azt javaslom tehát most, hogy idézzük fel a múltat a fotók segítségével! A képeket nézve emlékezzünk arra, hogy voltak itt népművelők, fellépők, látogatók, és volt egyszer egy Diósgyőri Vasas Művelődési ház. Emlékezzünk rá szeretettel - hangsúlyozta.

Kép

Kocsák Gábortól megtudtuk azt is, hogy hármas jubileumot ünnepelnek szeptemberben, hiszen 25 évvel ezelőtt ekkor alapították meg a céget, öt évvel ezelőtt, éppen ebben a hónapban költöztek be a Vasasba, két éve pedig megnyitották az üzletet. Mostantól pedig már az emlékfalat is ünneplik szeptemberben. Azt az emlékfalat, amint több mint 3300 fotó látható, a főbejárattal szemben.

A képek között ott vannak Mocsári László fotói is. Kollégánk 1988-ban kezdett el fotózni, úgy emlékszik, hogy akkoriban nagyon sok zenekar lépett fel a Vasasban, főleg rock- és metál zenekarok. Mások mellett például a Pokolgép, a zenekar az eredeti felállásában játszott Miskolcon. De itt volt az újraindult Beatrice is.

- Az 1980-as zenei korszakból néhány fotót megosztottam a Vasassal. Nagyon örülök, hogy létrejött az emlékfal, mert ez annak a kornak a lenyomata - tette hozzá.

Ha távolról, a bejárattól vizsgáljuk az emlékfalat, a Vasas sziluettje rajzolódik ki, közelről pedig több ezer portrét látunk. A tervek között szerepel, hogy digitalizálják a neveket, és rá lehet majd keresni, hogy kinek hol található a fotója.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.