Ugrás a tartalomra

Závecz: A Fidesz kárára szerezhet mandátumot a Mi Hazánk a 2024-es EP-választáson

Létrehozva
Kijuthat a Mi Hazánk Mozgalom Brüsszelbe, nem növelné az EP-képviselői számát a DK és a Momentum, a Párbeszédnek és az LMP-nek pedig közös indulással nagyobb esélye lenne egy mandátumra – derült ki a Závecz friss felméréséből, amelyet az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz megrendelésére készítettek bő egy évvel a 2024-es EP-választás előtt. A kutatás április 28. és május 5. között készült az ország felnőtt népességét reprezentáló ezerfős mintán, személyes adatfelvétellel - számolt be a Telex.

Mint írják, a teljes népesség körében nagyon hasonló eredménnyel végeztek a pártok, ha az EP-választásra vonatkozóan mérték a támogatottságukat, mint a Závecz pár napja publikált pártpreferencia-kutatásában. Ez nem véletlen, hiszen az európai parlamenti választáson csak pártlistákra lehet szavazni, ami egy nagymintás közvélemény-kutatásnak is megfeleltethető.

A pártválasztók körében a Fidesz 46 százalékon áll, míg a DK 19, a Momentum pedig 8 százalékkal dobogós. Az 5 százalékos küszöb felett van a Mi Hazánk Mozgalom (7 százalék), a Jobbik (6) és az MSZP (6). Ha önállóan indul az EP-választáson, nem jut mandátumhoz az LMP (4 százalék), az MKKP (3) és a Párbeszéd (2) sem.

A teljes cikk ITT olvasható. 

Ez is érdekelhet

Sorra érkeznek a virágfák a miskolci városrészekbe
Miskolc
A miskolciak sorra osztják meg örömhírként: érkeznek a virágfák szerte a városrészekbe.
Képgaléria
Régiségvásár
Ilyen volt a júliusi régiségvásár (képgalériával)
MiskolcSzabadidő
Ahogy megszokhattuk, ha a hónap első vasárnapja, akkor Régiségvásár Miskolc belvárosában. Ezúttal is kinn járt fotóriporterünk, a legjobb képeiből mutatunk egy csokorra valót.
Akkor és most – autójavító a Zsolcai kapuban
MiskolcKultúra
A heti képpárunkon a néhai AFIT, vagyis az Autófenntartó Ipari Tröszt XVI. számú Autójavító Vállalatának központja látható.
A jogász válaszol: a bírósági ítélkezési szünet
Miskolc
Mi az ítélkezési szünet és milyen szabályok vonatkoznak erre az időszakra? Rovatunkban a héten erre válaszol Strassburger Gyula ügyvéd.