Miskolci Városgazda
Figyeljünk a parkolás rendjére és a nyílt lángra a miskolci temetőkben!
Az ünnepi hétvégén, csütörtöktől szombatig 8-21 óra között látogathatók a miskolci temetőkertek.
Sikeres volt az őszi nagytakarítási program – megszépültek a temetők
A tavalyinál még nagyobb erőbedobással dolgoztak a takarítási munkálatokon a Városgazda munkatársai mindenszentek ünnepét megelőzően, a számok is ezt mutatják.
Megújul a Szentpéteri kapui temető mosdója
A csaknem 5 millió forintos beruházásnak köszönhetően mind a női, mind a férfi illemhelyet felújítják.
A miskolci őszi nagytakarítási program számokban
Rendkívül sikeres programja volt a Miskolci Városgazdának az idei őszi nagytakarítás, amely a temetőkre fókuszált.
Utolsó állomásához érkezett az ünnepek előtt az őszi nagytakarítás
A takarítási program ideje alatt mind a tizennyolc választókerületben dolgoztak a Városgazda munkatársai, amelynek során kiemelt hangsúlyt kaptak a temetők.
Fontos híreket közölt a sírkertekről a temetőgondnokság – ez most sokakat érdekelhet
A Városgazda közleményében többek között a sírkertek nyitvatartásáról és a behajtásról is lényeges információkat ad.
Megszépült az Avas-dél második üteme is a nagytakarításban
Lassan a végéhez közeledik az őszi nagytakarítási program, amelyben különös hangsúlyt helyeztek idén a temetők és környékük megtisztítására.
Az Avason folytatódott szerdán az őszi nagytakarítás
Már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás a Középszer utca végén, a régi autókereskedésnél, berregtek a fűnyírók, sivított a láncfűrész.
Nagy tehertől szabadult meg a Szent József temető
Csaknem tíz köbméternyi illegális hulladékot szállítottak el a Városgazda munkatársai a sírkertből.
Megtisztult környezetben várja a Szirmai temető is a látogatókat
A Városgazda munkatársai szemetet szedtek, gallyaztak és eltakarították a sarat a helyi sírkert környékéről az őszi nagytakarítás részeként.
Megújult parkolóhelyekkel gazdagodott Hejőcsaba, tiszta temetővel Görömböly
A mindenszentek és a halottak napja előtt a temetők rendbe tételére különösen nagy hangsúlyt fektet a Miskolci Városgazda a nagytakarítási program keretében.
Közlekedési információk a hét első napján Miskolcon
A Miskolci Városgazda hétfő reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken találkozhatunk útjavításokkal, felbontásokkal vagy terelésekkel.
Útfelújítások és forgalomkorlátozások Miskolcon, friss közlekedési információk
Mutatjuk a legfrissebb közlekedési információkat Miskolcon.
Az ünnepre készülve rendbe tették a lyukói temetőt
A halottak napjához közeledve a Városgazda munkatársai megkezdték a temetők felkészítését. Hétfőn a lyukói sírkertben folyt a szorgos munka.
Forgalomkorlátozások Miskolcon: félpályás útlezárás és zsákutcák több helyen
Ne ezen az útvonalon indulj Miskolcon! Félpályás lezárás és zsákutcák várják az autósokat október 13-án, hétfőn.
Mutatjuk, mire számíthatnak ma a Miskolcon közlekedők
A Miskolci Városgazda csütörtök reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken lesznek ma útlezárások, útakadályok.
Kitakarítják a Miskolci Piknik helyszíneit
A hulladék összegyűjtésével már végeztek, a napokban nagynyomású mosóval takarítanak a bódék és színpadok helyén.
Városi összefogás indult a diósgyőri tűzkár elszenvedőiért
A Miskolci Városgazda és a terület képviselője is felajánlotta a segítségét a Kondor Béla utcában kiégett ingatlan lakóinak.
Miskolci közlekedési hírek péntek reggel
A Városgazda péntek kora reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken folynak a mai napon munkálatok a városban.
Közlekedési hírek csütörtökre
A Miskolci Városgazda tájékoztatása szerint, ma is sok helyen dolgoznak majd a munkatársaik. Mutatjuk.