Ugrás a tartalomra

Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől

Létrehozva
Egyházi épületek energetikai fejlesztésére lehet pályázni októbertől, a keretösszeg 10 milliárd forint - jelentette be szerdai, tihanyi sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.
Kép
Képünk csak illusztráció

Schanda Tamás elmondta, hogy a közfeladat-ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300 millió között van. Hozzátette: a cél az épületek hőtechnikai adottságainak fejlesztése, valamint az intézmények fűtési, hűtési rendszerének korszerűsítése. A kérelmeket október 1-7 között lehet benyújtani.

A kormány a pályázat révén támogatja az egyházakat, hiszen a korszerűsítésnek köszönhetően csökken az intézmények fenntartási költsége. Ezen felül pedig környezetvédelmi, teremtésvédelmi szempontból is jelentős beruházások történnek majd - tette hozzá.

Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 150 pályázatot hirdettek meg egyházak számára is, energetikai fejlesztésre 26 felhívást tettek közzé 600 milliárd forint értékben.

A pályázat akár 100 százalékos intenzitású is lehet, az első beadási szakaszt pedig továbbiak követhetik majd - fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.