Ugrás a tartalomra

Advent a várakozás, a lelki felkészülés időszaka

Létrehozva
Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények jócselekedetekkel, bűnbánattal, elcsendesedve készülnek Jézus születésének ünnepére – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A keresztény – és minden emberi – közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat – írta az MKPK, rámutatva, advent idején, a „királyok királyának érkezésére” készülve „nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni”.

Kép

Kitértek arra: az adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal, a három lila gyertya jelzi, hogy „bűnbánati időszakban vagyunk”, az egy rózsaszín pedig azt, „van okunk az örvendezésre is, mert az Úr közel van hozzánk”.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a hajnali mise, a rorate, amely nevét a latin miseének kezdő soráról (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) kapta. Mivel bűnbánati időszakról van szó, a templomi oltárokat advent idején nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt.

Kép

Az MKPK közleménye kitért arra, hogy ez az időszak a keresztény ember számára nem az év végi rohanásról szól, és nem is csak azt jelenti, hogy ilyenkor „többet vagyunk együtt barátainkkal, szeretteinkkel”. Adventben „Isten által megalkotott önmagunk leszünk. Elcsendesülünk, magunkba fordulunk, ami nem is annyira egyszerű ezekben a fogyasztásvezérelt, felfokozott tempójú napokban” – fogalmaztak.

Kép

Advent minden napján ott feszül a kérdés, „kinek az eljövetelére várunk, egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy vár ránk valaki, aki meg akarja újítani életünket, istenkapcsolatunkat?” – írták.

Kép

„Az adventi készületünk legyen tudatos várakozás! Éljük át ugyanazt a Messiás-várást, amely az ószövetségi választott nép lelkében élt! Várjuk úgy Jézus eljövetelét, mint ókori elődeink, akik teljes reménységgel és bizonyossággal imádkozták nap mint nap: marana tha, jöjj el Uram!” – olvasható az MKPK közleményében.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.