Ugrás a tartalomra

Gyönyörű képek az ünnepi éjféli szentmiséről

Létrehozva
Megteltek a felsőhámori kis, római katolikus templom padjai a karácsonyi éjféli szentmise alkalmából. A fotókat Horváth Csongor készítette.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Horváth Csongor

A helyi lelkészséget 1794-ben állították föl, miután kiváltak a diósgyőri plébánia szervezetéből. Hámort 1801-ben plébánia rangjára emelték. Eleinte egy kis, fából épített kápolna állt a Szinva-parton, majd a mai kőtemplom alapkövét 1810-ben tették le, de sokáig a szabad ég alatt hallgatták a misét a hívek, mert építkezés közben elfogyott a pénz. Végül 1832-ben áldhatták meg a kész épületet, aminek neve: Hámori Szent Flórián és Magyarok Nagyasszonya templom.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.