Ugrás a tartalomra

Több tízezer doni áldozat üdvösségéért imádkoztak

Létrehozva
A doni áttörésről emlékeztek meg a Szent Anna Plébániatemplomban vasárnap délelőtt. 
Kép
A szentmisét Gubala Róbert plébános mutatta be | Fotók: Juhász Ákos

Folytatva a hagyományt: a plébániatemplomban ismét felidézték a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartozó eseményt. A hetvenkilenc évvel ezelőtti doni áttörés tragikus veszteséget okozott a második világháborúban harcoló csapatainknál.

Kép
A Történelmi Vitézi Rend a hősök emléke előtt a Doni Bajtársak Szövetsége Miskolci Alcsoportja által készített csapatzászlóval tisztelgett a szentélyben

A Don-kanyarban vívott harcokra – a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül – kiküldött honvédek a dermesztő orosz télben szinte teljesen megsemmisültek. A 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül csaknem 50 ezren estek el, és hozzávetőlegesen ugyanennyien sebesültek meg, de a hadifogságba kerültek számát is legalább 27 ezerre teszik. 

A Miskolc Televízió január 16-án, vasárnap 16 órától tűzte műsorára a szentmisét.

Ez is érdekelhet

Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
EgyházVilág
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
EgyházKultúraEgyházSzabadidő
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
EgyházKultúraSzabadidő
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.