Ugrás a tartalomra

Lelkinap: a hívő fiatalokat várták

Létrehozva
A diósgyőri római katolikus templom adott otthont szombaton az idei Ifjúsági Lelkinap miskolci programjainak.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája az eseményről.

Ferenc pápa az Ifjúság világnapját korábban áthelyezte a Krisztus király ünnepére, így mindig ennek előestéjén rendezik meg a programot. Az ünnep idén november 26-ára, vasárnapra esik, így szombat este tartották az Ifjúsági Lelkinapot.

Az esemény programjait, amelyekre főképp a fiatalokat várták, meghirdették Miskolc összes katolikus templomában és minden katolikus általános és középiskolában is.

Háromnegyed ötkor kezdődötta a lelkinap, elsőként fiatalok tettek a hitükről tanúságot, illetve beszéltek arról, hogy az ő életükben mit jelent a hit. Ezt szentmise és szentségimádás követte a temlomban. A programsor csendes elmélkedéssel és szeretetvendégséggel zárult a diósgyőri plébánián.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.