"Mózes közvetítésével kaptuk meg a Tízparancsolatot, kőbe vésve. Meglepő, de igaz, hogy ezeket az intelmeket szinte minden történelmi egyházban számon tartják, hiszen ennél jobban semmi nem foglalja össze az eredendő emberi bűnöket. Ha jól meggondoljuk a büntető törvénykönyv szinte minden paragrafusa magában hordozza a 10 parancsolat lényeges elemeit" - írja a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Köre legközelebbi előadásának beharangozásául, ahol Markovics Zsolt miskolci Főrabbi arról beszél majd, hogy az egyházak miként és hogyan értelmezik a parancsolatokat.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak, helyfoglalás érkezési sorrend szerint.
A Tízparancsolatot járják körül
Létrehozva
Mindezt május 21-én, kedden 17 órakor a hitközség nagytermében.
Ez is érdekelhet
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.