Ugrás a tartalomra

Evangelizációs tábort tartottak Miskolcon

Létrehozva
A Hit Gyülekezete augusztus elején négynapos országos evangelizációs tábort szervezett Miskolcra, amelynek a közösség Álmos utcán található impozáns csarnoka adott otthont.
Kép

A tábornyitó rendezvényen résztvevőket Miskolc városa részéről Bazin Levente, az Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke köszöntötte. Üdvözlő beszédében kifejtette, mennyire örül annak, hogy a fiatalok ebben a nyári időszakban a társadalom számára hasznos időtöltést választottak, s hozzátette, hogy milyen fontosnak tartja a tartalmas közösségépítést, amellyel kapcsolatban sok sikert kívánt az ország minden részéről összegyűlt közel kétszáz fiatalnak.

Kép

A négy nap során a Hit Gyülekezete táborának résztvevői Miskolc több pontján – az Avasi Kilátónál, Lillafüreden, Miskolc-Tapolcán és a belváros több helyén – hirdették Isten örömhírét, de üzenetükkel eljutottak Ózdra, Putnokra, Kazincbarcikára, Mezőkövesdre és Egerbe is. A tábor zárásaként megtartott evangelizációs istentiszteleten, illetve a négy nap során nagyon sokan fogadták el az evangélium üzenetét, és ismerték el megváltójuknak Jézus Krisztust, illetve ötvenen keresztelkedtek meg vízben.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.