Ugrás a tartalomra

Hivatalos: megvan az új református püspök

Létrehozva
Barna Sándort választották meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspökének a Magyarországi Református Egyház választási szabályai szerint – írta meg a tirek.hu.
Kép
Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspöke. Fotó: Juhász Ákos

Az egyházkerület honlapján közölte: Barna Sándor püspökhelyettest, Rásonysápberencs, Kázsmárk, Halmaj, Léh és Kiskinizs települések lelkipásztorát 160 szavazattal választották meg az egyházkerület gyülekezetei.

A püspöki tisztségért még Mészáros István zempléni esperes és megyaszói lelkipásztor is indult, ő 129 szavazatot kapott a beérkezett 289 érvényes voksból. A harmadik jelölt, Meleg Attila miskolci lelkipásztor a szavazás előtt visszalépett.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület előző püspöke, Pásztor Dániel magánéleti és egészségi okokra hivatkozva májusban mondott le sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról. Döntésével megszűnt református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is. Azóta a most megválasztott Barna Sándor ügyvivőként látta el a püspöki feladatokat.

Barna Sándorral a napokban készítettünk egy hosszabb interjút (IDE kattintva olvasható), amiben egyebek mellett arról beszélt az új püspök, hogy tudatos hitvallóvá kell válnia a református egyháznak.

Azt is elmondta, hogy Balog Zoltán volt zsinati elnök és Pásztor Dániel korábbi püspök lemondása először megrendülést okozott az egyházkerületben, de ebből a helyzetből is meg tudtak újulni.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.