Egészség
A cukorbetegség gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
A 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált emberek 9,4 százalékának volt már húgyúti fertőzése, míg a cukorbetegségben nem szenvedők esetében az előfordulási arány csak 5,7 százalék.
A pollenszezon legerősebb időszakát éljük vármegyénkben
Életmódbeli váltás is szükséges lehet az allergológus szerint, ha allergiás tüneteink lépnek fel.
Ismét lehet vért adni és élelmiszeradományokat is várnak az egyetemen
A véradókat hétfőn és kedden, az élelmiszer adományokat keddtől csütörtökig várják a Miskolci Egyetemen.
Mentő Márton: életmentő alkalmazás szülőknek
Elindította Mentő Márton elnevezésű, gyermekekkel kapcsolatos vészhelyzetekre felkészítő mobilalkalmazását a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat - közölte a szervezet az MTI-vel.
Helybe vitték a szűrővizsgálatokat Görömbölyön
Szűrőbusszal viszi el Miskolc öt pontjára az orvosi diagnosztikát a Magyar Rákellenes Liga és a vármegyei központi kórház, a „Négy keréken az egészségért, a korai diagnózisért” programjában, remélve, hogy azokhoz is eljutnak, akik nem mennek el az orvosukhoz vizsgálatra.
A magyar költészet napja a Parkinson-kór világnapja
Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség. Világnapját 1977 óta április 11-én tartják.
Eltörölték a kötelező maszkhasználatota a vármegyei kórházban
Speciális esetekben továbbra is indokolt a maszkhasználat a betegbiztonság érdekében.
Görömbölyön szűrnek elsőként, de városszerte fognak
Helybe viszik a szűrővizsgálatokat. Kezdésként április 11-én, csütörtökön a Szolártsik tér 4. alatti Görömbölyi Művelődési Házba.
Egy szelet a gyermekgyógyászatból: elindultak a GYEK-napok
A Szeleta Park Látogatóközpontba rengeteg színes programmal köszönt be szombaton a havonta visszatérő rendezvény.
GYEK-napok a Szeleta Parkban
„A Bükk kapujában” indít programsorozatot szombaton a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK).
Elhunyt Peja Márta főorvos
Türelemmel viselt hosszú betegség után, 81. évében ment el a vármegyei kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa, a miskolci gyermekrehabilitáció megalapítója.
Javultak a rákhalálozási adatok, de nincs ok az örömre
Egy friss kutatás szerint hazánk továbbra is első helyen áll az Európai Unió rákhalálozási ranglistáján, de a helyzet javul.
Magyar áttörés: akár tizenöt évvel korábban is diagnosztizálhatják az Alzheimer-kórt
A régióban elsőként Magyarországon lehet a tünetek megjelenése előtt tíz-tizenöt évvel egy vérvizsgálattal kimutatni az Alzheimer-kórra jellemző kóros fehérjék jelenlétét, az online végezhető memóriateszttel pedig nyomon követhető az állapotromlás.
A legsúlyosabb fázisban a demensek hozzátartozóikat sem ismerik fel
Nagy érdeklődés mellett tartották meg az első mobil demencia szűrést Miskolcon.
Fődíjként osztálykirándulást nyert az Andrássy csapata
Az Andrássy után a második helyezett a Szemere csapata lett az év legnagyobb téli kihívása keretében meghirdetett iskolák versenyében. A Szemere teljesítményét egy élménytúrával ismerték el. A díjakat szerdán adták át a Barlangfürdőben.
Újraindult a Betegakadémia a vármegyei kórházban
A tavaly nagy sikert aratott előadássorozat idén ismét várja az érdeklődőket.
Fereneczis diákok nyerték meg a miskolci egészségügyi versenyt
Szerdán rendezték meg a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjét.
Életveszélyes is lehet a tízezer slukkos cigi
Az eldobható Poco Bar elektronikus cigarettát szinte a végtelenségig lehet szívni, ami nikotin-túltelítettséget okozhat. Az illegális terméket egyre több fiatal szívja.
Irány az ország legmagasabban fekvő tanösvénye
Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából, március 21-én az ország legmagasabban fekvő tanösvényén – a Kékes tanösvényen – lehet részt venni természetvédelmi szakemberek által vezetett túrán.
Itt a tavasz, túrázható az Avas
Szabad az átjárás a Mélyvölgy és a Kálvária domb között. A Perczel Mór utcáról induló erdei sétányon már most bárki kedvére bandukolhat.