Egészség
Hétfőn reggel megnyitotta kapuit a Kilián-déli új egészségház
Már fogadja a betegeket a Kilián-déli új egészségház. Az egykori Otthon étterem mögötti parkolóban felépült orvosi rendelő több mint háromszázharminckilenc millió forintos uniós forrásból épült meg.
Megváltoztatta az életét Artúr, a vakvezető kutya
Két diplomát már megszerzett, a harmadik egyetemi képzését alig egy hónapja kezdte el Hegedűs Brigi, aki egy csecsemőkori toxoplasma-fertőzés miatt mindössze tízszázalékos látással született, amely képesség azóta csak romlott.
Beköltöztek az orvosok az új rendelőbe a Kilián-délen
Hétfőtől már az Otthon téren felhúzott új épületben fogadják betegeiket a háziorvosok a Kilián-délen.
Komoly méreteket ölt az orvoshiány Magyarországon
Elképesztő méreteket ölt az orvoshiány – erre figyelmeztet a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Mutatjuk, márciusban hol és mikor lesz lehetőség az életmentő segítségre
Inkább a vérem folyjon... minthogy ne segítsek - fejezhetnék be a mondatot a rendszeres véradók.
Feloldották a látogatási tilalmat a miskolci kórházak fekvőbeteg osztályain
A látogatási tilalmat február 22-től rendelték el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban és tagintézményeiben.
HPV - minden második percben meghal egy nő, az oltás életet mentene
Március első napjai már évek óta a HPV-tudatosságról szólnak hazánkban is, csatlakozva a világnaphoz, amely a humán papillomavírusra kívánja felhívni a figyelmet, és leginkább arra, hogy az általa okozott betegségek teljes egészében megelőzhetők.
Kétszázötven millió forintból gazdálkodhatott a látássérültekkel foglalkozó központ
Nem csak támogatói szolgálatot indítottak a járásban, de egy tapolcai ingatlant is vásárolt az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ, ahová tíz látássérült költözhet be a jövőben.
Egészségügyi államtitkár: mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett
Közel 94 ezer egészségügyi dolgozót érint az átlagosan húszszázalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Újabban több hétig elhúzódhat az influenza
Amennyiben elmarad az ágynyugalom, az influenza megbetegedés felülfertőződhet.
A demencia problémájának megoldását most házhoz viszik a szakemberek
Csodaszerük nincs, de rendszerbe tudják foglalni azokat a hatékony módszereket, lehetőségeket, amelyek hazánkban is elérhetőek.
Miskolc a legnépszerűbb termálfürdős település megyénkben
Országos szinten Miskolc a hetedik, a vármegyében pedig a legnépszerűbb város volt tavaly a belföldi vendégforgalmat tekintve a termálfürdővel rendelkező városok közül.
A háziorvosi szakma szabadságot ad
Manapság egyre nagyobb kihívás háziorvosnak lenni, de a betegek hálája megéri a fáradozást.
Idén kiállítással és műsorral ünnepelték az ápolók napját
A tárlaton egyebek mellett festmények, ékszerek, dísztárgyak, terítők, különböző figurák, versek és prózai alkotások is megtekinthetők voltak.
A mi bátorságunkon is múlhat egy élet
Idős édesapját élesztette újra egy miskolci férfi nagy lélekjelenléttel, amíg kiértek a mentők.
Ezrek halnak bele, pedig van védőoltás
Hazánkban minden évben közel ezer méhnyakrák-diagnózis születik, és több száz nő veszti életét egy olyan betegség miatt, amit a humán papillomavírus (HPV) okoz, és amely egyszerűen, ingyenes oltással megelőzhető.
Bing nyuszi járt a GYEK-ben és ajándékot is hozott
Plüss állatokkal vidították fel a kis betegeket a megelevenedett rajzfilmfigura és barátai.
Stop a fogszabályzó stopnak!
Nem megfelelő orvostechnikai eszközöket akart külföldről importálni egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő vállalkozás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghiúsította.
Vénakereső: kis eszköz, nagy segítség
Új vénaszkennert kapott a kórház. A hétszázezer forint értékű műszert a Mellrákinfó Egyesület ajánlotta fel.
A múlt héten több mint hatvanezren fordultak orvoshoz
Az év hetedik hetében - február 12. és február 18. között több mint hatvanezren fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében.