Ugrás a tartalomra

Környezet

Egyelőre elmarad a havazás
Környezet
A következő napok időjárását is döntően anticiklon alakítja, csak időnként érintik térségünket a tőlünk északra elvonuló légköri frontok.
Az év hala a csukát és a bucót is megelőzte
Környezet
A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett szavazáson több mint 14 ezer szavazat alapján dőlt el az Év hala cím. A voksok legnagyobb részét a süllő kapta.
Szeles, napos idővel kezdünk
Környezet
Az északnyugati szél a nap első felében még több helyen megélénkül.
Jövőre megszüntetik az egyszer használatos műanyag termékeket ebben a boltban
Környezet
Az IKEA valamennyi piacán kivonja január elsejétől az egyszer használatos műanyag termékeket, egyebek mellett az egyszer használatos műanyag szívószálakat, tányérokat, poharakat, evőeszközöket és fagyasztótasakokat - közölte a svéd lakberendezési vállalat hétfőn.
Képgaléria
Állatok karácsonya a Miskolci Állatkertben
Környezet
Az idei évben is megrendezték december 27-én, immáron hagyományosan az állatok karácsonyát.
Idén már nem számíthatunk télre, de a január havazással indul majd
Környezet
Idén sem volt havas karácsonyunk, de az előrejelzések szerint idén már nem is lesz sok változás az időjárásban, télre már csak 2020-ban számíthatunk – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.
Napsütés, szél, de hózápor is jöhet karácsonykor
Környezet
Változékony, sokszor csapadékos idő várható a jövő héten. Helyenként karácsonykor hózápor is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Marad a nyálkás, esős, ködös idő
Környezet
A hétvégén és a jövő hét elején gyakran beborul az ég és több helyen számítani kell esőre, záporesőre.
Továbbra is rossz a levegő
Környezet
Továbbra is többfelé rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt.
A DVTK a magyar bajnokság "legzöldebb" csapata
SportKörnyezet
Hazai futballklubok környezettudatosságát vette górcső alá az index.hu. Ebből felmérésből kiderült, hogy a hazai első osztályú csapatok közül, a Diósgyőr lehet az NB1 "legzöldebb" csapata.
Jön a sűrű köd!
Környezet
Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A decemberrel a hó is megérkezett – Kékestetőt már 5 centis hóréteg borítja
Környezet
Vasárnap éjjel óta egyre nagyobb területen hóesés vette kezdetét, de míg észak, északkeleten hó, az ország más részein havas eső, eső, néhol ónos szitálás jellemezte a reggelt.
Nem lesz drágább idén karácsonykor a fenyőfa
Környezet
Jó minőségű választékra és a tavalyihoz hasonló árszínvonalra lehet számítani az idén a fenyőfák piacán, ugyanakkor a legnépszerűbb fajta, a Nordmann-fenyő várhatóan 10-12 százalékkal olcsóbb lesz – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel.
A cetcápák 63 műanyag darabkát is nyelnek óránként Indonéziánál
Környezet
Indonézia a második legnagyobb felelőse az óceánok műanyaggal való szennyezésének, így egy kutatócsoport arra vállalkozott, megvizsgálná, hogy ez milyen hatással van a térség két legismertebb fajára: a cetcápára és az atlanti ördögrájára. Minden évben 5,25 trillió műanyag törmelék kerül az óceánokba, amelybe az 564 milliárd PET palack és a több mint 500 milliárd műanyag zacskó is beletartozik – olvasható a Daily Mail cikkében.
Száraz, napsütéses idő lesz a hétvégén
Környezet
Száraz, jellemzően napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Facsemetékkel egy szebb jövőért
Környezet
Egyetlen fa négy ember oxigénszükségletét fedezi – ezért ültettek fát Miskolcon a Pitypang Óvodában, Gesztelyben, Hajdú-Bihar megyében, ma pedig újra Miskolcon. Tíz facsemetével a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola udvarán folytatódott az Ébredj!mozgalom faültetési akciója.
Válságban az európai méhészet
Környezet
Válságban van az európai méhészet, az Európai Bizottságnak ezért meg kell vizsgálnia a méhcsaládok csökkenő számának okait, és javaslatot kell tennie a válság kezelésére - emelte ki Nagy István agrárminiszter az EUObserver brüsszeli hírportálon hétfőn megjelent írásában.
Országfásítási program: 64 ezer csemetét ültetnek el a megyében
Környezet
Elkezdődött az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Program, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek. Ehhez mintegy kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel országszerte. A mintaprogram során 86 településen ültetnek új erdőt.
A virágok sem tudják, milyen évszak van… Marad az enyhe idő
Környezet
A jövő héten is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Ezzel együtt marad az enyhe idő, a maximumok 10 fok körül alakulnak, de helyenként 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az idei volt a legmelegebb október a Földön
Környezet
A valaha mért legmelegebb október hónap volt a világon 2019 októbere – jelentette be a Copernicus európai kutatóintézet.