Na, nem mintha télnek tudnánk titulálni az elmúlt két hónapban történteket, ám ideálisabb kísérleti szituációt nemigen lehetett volna felállítani még steril laboratóriumi körülmények között sem annál, mint ami csütörtök délelőtt a Miskolci Állatkertben bonyolított „medvelest” körítette. Két dolog bizonyult biztosnak csupán: a leskelődés és Gyertyaszentelő Boldogasszony napja.
Február 2-án a néphagyomány szerint a medve kijön a barlangjából. Ha ezen a napon szépen süt a nap, a medve meglátja az árnyékát, megijed tőle, és visszabújik a barlangjába, amely számunkra azt jelzi, hogy sokáig tart még a tél. Ha azonban a medve nem látja meg az árnyékát, akkor kint marad, amely alapján hamarosan beköszönt a tavasz.
A néphagyományt ápolva az állatkertben is kíváncsiak voltak, hogy a helyi medvék mit jósolnak a tavasz közeledtéről. Habár Dorka és Borka megláthatták az árnyékukat, ám a hasuk mindenen felülkerekedett, ugyanis kifutójuk minden zegét-zugát bejárták a részükre elrejtett finom csemegék után kutatva. Akár idétlen időtlen időkig is várhattunk volna, míg döntést hoznak. Meteo-etológiai ismereteink alapján tehát kijelenthetjük: a medvék valójában nem alkalmasak időjósnak.
A dörmögik jóllakatása után a szervezők figyelmét a névrokonok sem kerülték el, ezért az elszabotált jövendölés nyomán hoppon maradt tömeget átvezényelték a jóval kisebb elvárások elé állított mosómedvék és vörösorrú ormányosmedvék territóriumára is. Az alkalmon megjelent gyermekek az élmény mellé állatkerti macis fejlesztőfüzetet kaptak ajándékba.
A barnamedve valódi téli álmot a természetben sem alszik. Télen ugyan csökken az aktivitásuk, előfordul, hogy napokig elő sem bújnak, azonban ha megéheznek, főként az enyhébb napokon elindulnak táplálék után kutatni. Ennek a nyugalmi periódusnak az eredményeképpen azonban az ősszel magukra szedett zsírtartalékot nagyrészt felélik, és testsúlyuk jelentősen csökken.
