Ugrás a tartalomra

Bio művelés a Városgazda szántóin, jövőre akár hivatalosan is öko termékekkel

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 2010-ben tette művelésre alkalmassá a Sajószentpéter melletti, 68 hektár felületű szántóterületét, ami Miskolc Megyei Jogú Város tulajdonában van.

A társaság az említett területen 2021 decemberében kezdte meg az átállást az ökológiai gazdálkodásra, ebből az is következik, hogy a területen termelt élelmiszer bio, másnéven öko minősítést kaphat. A minősítés feltétele, hogy a területen két egymást követő évben ilyen jellegű földhasználat történjen. Ennek a folyamatnak jár most a félidejében a Városgazda. Az ökológiai gazdálkodásra való átállás a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzésével történik.

Az ökológiai gazdálkodás egy környezetkímélőbb, az emberi egészséget szem előtt tartó termelési forma, amely során a helyi erőforrásokat és a természetes folyamatokat részesítik előnyben. A területen nem használnak műtrágyát, sem gyomirtószereket, az alkalmazott növényvédőszerek természetes eredetűek, a felhasznált vetőmag csávázatlan. Ennek köszönhetően egészségesebb, természet- és környezetbarátabb, fenntarthatóbb élelmiszertermelés válik lehetővé.

A területen jelenleg is őszi búza van elvetve, az aratást követően pedig olyan zöldtrágya növényt fognak vetni, amely a talaj tápanyagutánpótlását segíti, ilyen növény például az édeskömény.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.