Szabadidő
Görömbölyre beszökött az ősz
A városrészben több évtizedes hagyomány, hogy a nyári szezont követően több napos rendezvénnyel köszöntik az őszt.
Lehet oroszlánod, fogadj örökbe!
Az állatok örökbefogadása persze csak jelképes a Miskolci Állatkertben, nem vihetjük haza az oroszlánt vagy a többi vadat, de azért az erre vállalkozók egy éven át mégis csak a virtuális gazdái lehetnek a kiszemelt kedvencnek, és erről még egy oklevél is tanúskodik.
Az Avas legszebb kutyusait keresték
Több mint félszáz kutyus mérettette meg magát a második Avasi Szépe kutyaszépségversenyen.
Lokálpatrióta peca a patakban
A modern kor horgásztechnikái között akad olyan, ami a Szinván alkalmazva is szép eredményeket ígér.
Főzőversennyel fűszerezett családi napot tartottak Szirmán
Családi nappal egybekötött főzőversenyt rendeztek szombaton Szirmán.
Mobilmánia Vikidál Gyulával Hejőcsabán
Szeptember 16-án, szombaton este 8 órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában lép színpadra a Mobilmánia Vikidál Gyulával.
Menned kell! ByeAlex koncertezik a Pikniken
Közel egy éve nem lépett fel Miskolcon ByeAlex, és ez bizony hosszú idő – egyrészt, mert az utóbbi időben gyakran megfordult erre, másrészt, mert nem tud olyan gyakran jönni, hogy ne csináljon telt házat.
Országos bajnoki címeket és klubközi aranyérmeket szereztek a Miskolcz-Revital TSE versenytáncosai
Múlt szombaton Csömörön rendezték meg az "E” osztályos Országos Bajnokságot és klubközi versenyt.
Új bemutatóval és sok klasszikussal készül a Csodamalom
Évadnyitó társulati ülést tartott a bábszínház, ahol ismertették a jövő nyárig tartó időszak előadásait.
Három miskolci étterem is maradt Michelin-ajánlott
Ma megjelent a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadása, amely kiemeli a legjobb éttermeket az országban.
Ismét az országos élvonalban a Tourinform Miskolc iroda
Az ország legjobbjai közt szerepel idén is a Tourinform Miskolc iroda, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közel 100 Tourinform irodát tömörítő szakmai hálózatának tagja. Az MTÜ egy összetett minőségértékelési rendszerben folyamatosan figyeli és értékeli az irodák szakmai teljesítményét. A június 30-án zárult, 2022-2023-as vizsgált időszakban a miskolci Tourinform 100 %-os teljesítményével ismét az ország legjobbjai közé került, és minden olyan kritériumnak is eleget tesz, amelyet a kiválóan teljesítő irodáktól elvárnak.
Kedvcsináló a történelemhez és a gasztronómiához
Rendhagyó könyvbemutató sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délelőtt a Véndiófa étterem különtermében. Nyomtatásban megjelent Csontos László – a Minap korábbi újságírója - hatodik könyve, melynek címe: Hőseink az étlapon. Témája a reformkor, az 1848-as forradalom és szabadságharc, valamint a korszak 12 meghatározó személyiségének a bemutatása.
Pénteken startol az Ars Sacra Fesztivál
Zarándoklattal indul pénteken a Miskolci Ars Sacra Fesztivál. Négy túraútvonalon a város több mint 40 templomát járják be a csoportok. Felsőhámor, Miskolc Tapolca, Martinkertváros, Selyemrét a négy kiindulópont. Valamennyi csoport 17 órakor a Kálvária kápolnához érkezik és a zarándokok közösen vesznek részt az ünnepi szentmisén a Fájdalmas Szűzanya búcsúján. Holnap megnyílik az országos rendezvény is a Nemzeti Múzeumban, melyen ott lesz Veres Pál Miskolc város polgármestere is. Városunk a fesztivál kiemelt helyszíne. Miskolcon 46 program várja a közönséget 9 napon át.
Koronás fő jött a világra a Miskolci Állatkertben
Nem csak Miskolcon, de Magyarországon is először született közép-ázsiai gímszarvas borjú.
Veres Pál polgármester bejelentette: hamarosan újra kinyithat a diósgyőri uszoda!
Belátható időn belül, a tervek szerint akár már a következő egy hónapban újra kinyithatják a Diósgyőri Tanuszodát. Ezt a város polgármestere jelentette be szerdán, azon a sajtótájékoztatón, ahol egy másik jóhírt is közöltek: Miskolc is csatlakozott az Úszó Nemzet Programhoz, több mint ezer gyermek tanulhat meg úszni a borsodi vármegyeszékhelyen.
Görömbölyre hétvégén beszökik az ősz – programokkal, jó kedvvel
Több évtizedes hagyomány az egykori faluban – ma Miskolc-Görömböly városrészben –, hogy a nyári szezont követő zöldség és gyümölcs betakarítás közben, de a nagy szőlőszüretek előtt több napos rendezvénnyel ünnepelnek.
Majka is Miskolcon piknikel - videóval
Bár a kóstolás szellemében készült új zenéje, a Belenyalok még várat magára, de a rapper szerint kiváló hangulatra számíthatnak a Miskolci Piknik résztvevői. Cikkünkből az is kiderül, hogy mi Majka kedvenc étele.
"Tíz éve úton vagyunk" - érkezik a Bagossy Miskolcra, hogy újra találkozzanak a zseniális közönséggel - videóval
Szeptember 22-24. között rendezik meg a Miskolci Pikniket, ami - a gasztronómia mellett - kiemelkedő zenei élményt nyújt a fesztivál a belvárosban. Mások mellett érkezik a Bagossy Brothers is, a zenekar tagjai miskolci élményeikről és kedvenc ételeikről beszélnek az alábbi videóban:
A Szinva mindkét arca a miénk
A Szinva két arca címmel nyílt tárlat kedden a Művészetek Háza Kortárs Galériájában. Ádám János és Barna Laczy fotókiállítását Varga Andrea és Fedor Vilmos méltatta.
A Miskolci Piknik ízei - egy sztárséf és az ország legjobb gasztrobloggere is Miskolc vendége lesz
A szeptember 22-24. közötti Miskolci Piknik szervezői nem túloznak, amikor azt mondják, hogy a fesztivál aktívan keresi a kapcsolatot a helyi és a környékbeli gazdálkodókkal és termelőkkel, hangsúlyozva az alapanyagok helyi beszerzésének fontosságát.