Szabadidő
ÉjszakáZOO járatok az Állatkertek éjszakáján
Az MVK Zrt. augusztus 27-én, a késő délutáni és az esti órákban is indít ZOO járatot az Állatkertek Éjszakája miskolci programjához igazodva.
Szuperprodukcióval, színházzal, zenével folytatódik a Salkaházi plusz program
Végtelen energia címmel érkezik Miskolcra a Nicola Tesla életét, korát bemutató musical, a színházban a Feketeszárú cseresznyét játszák, de zenei csemegék is várják a város szépkorúit az előttünk álló hetekben. Folytatódik a Salkaházi plusz program.
Rockzene szólt Perecesen
Megrendezték a harmadik Perecesi Rockfesztivált szombaton. Öt együttes állt színpadra, hogy élőben játsszanak hangszereiken, ahogyan a rockzenészekhez illik.
Libegők éjszakája Lillafüreden is
Augusztus 28-án lesz az V. Libegők éjszakája, amihez országszerte öt libegő csatlakozott, közöttük a lillafüredi is.
TeatRom21 fesztivál a roma kultúra népszerűsítéséért
Különlegesen gazdag programokkal várták a fesztiválközönséget Miskolc belvárosában a Szinva teraszon, a Miskolc Galériában és a Helynekemben.
Akkor és most: a Weidlich-villa
A Hámori-tó partján álló villa építtetője és annak tulajdonosa, Miskolc ismert kereskedője az 1862–1946 között élt Weidlich Pál volt.
Várépítő túrát tartottak, amit szeretnének megismételni
Most csak hetvenöten látogathattak el a Diósgyőri vár építkezésének legújabb ütemére. Ők megszemlélhették, hogyan alakul át Miskolc emblematikus turisztikai attrakciója. A városvezetés azonban több miskolcinak szeretne lehetőséget biztosítani erre.
Újra éjszakáZOO a Miskolci Állatkertben
Az idei ÉjszakáZOO program sok érdekességet tartogat a Miskolci Állatkert látogatóinak - tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.
Programkavalkád az ünnepi hétvégén Miskolcon
Csokorba szedtük, milyen programok közül válogathatnak az előttünk álló hosszú hétvégén. Kicsiknek-nagyoknak egyaránt bőséges a kínálat Miskolcon, válogassanak kedvükre!
Örmény zarándokút a nemzeti ünnepen
Miskolc Örmény Nemzetiségi Önkormányzata zarándokutat szervez augusztus 20-ra.
A Halálos iramban tizedik epizódja 2023-ban érkezik a mozikba
A Halálos iramban akciófilm-sorozat tizedik epizódja 2023 áprilisában érkezik a mozikba – írta meg a Variety.com szerdán.
Ön hogyan készíti? Szerintünk így a legfinomabb!
A kovászos uborka készítésének több módja is van. Rövid videónkban ezeket próbáltuk ki. Íme az eredmény!
Ünnepi rendezvények augusztus 20-án
Augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata több helyszínen rendezi meg ünnepi programjait, melyek változatos kikapcsolódási lehetőséget kínálnak az érdeklődők számára.
Családi vígjátékok hétvégéje
Augusztus 20-22. között 14:30-tól a Művészetek Háza Uránia-termében animációs filmeket vetítenek, 15:00-től pedig a Béke Art moziteremben családi vígjátékokat láthatnak az érdeklődők. A vetítések mellett ingyenes szemléletformáló környezetvédelmi programok, interaktív játékok, kiállítások színesítik az eseményt.
Fesztiválnyertes filmcsemegék a 17. CineFesten
A CineFest idén is arra törekszik, hogy a magyar közönség a nemzetközivel egyidőben láthassa a világ legújabb és legszínvonalasabb filmjeit Miskolcon. A CineFest a híres, nagy nemzetközi filmfesztiválok díjazott alkotásait is bemutatja a borsodi megyeszékhelyen, a versenyprogram és a Kitekintő szekció is bővelkedik a fesztiválnyertes filmes csemegékben.
Verseny és közösségi élmény az V. Bükk kupán
Szeptember 10-én kezdődik az a háromnapos rendezvény, ami összefogja a kerékpáros társadalmat. Cégek, családok, amatőrök és profik egyaránt részt vehetnek a versenyeken, túrákon, amik több programelemének teljes bevételét a GYEK kapja majd.
Megnyitották az új évadot
A Miskolci Szimfonikus Zenekarnál úgy vélik, a vírushelyzet tükrében, a megpróbáltatások ellenére is sikerült eredményesen zárni az elmúlt időszakot.
Bringával munkába: nyereményjátékkal és workshoppal hirdetik a kerékpáros munkába járást
Augusztus-szeptember folyamán a Miskolcon élők és az ott működő cégek mutathatják be mennyire bringabarátok.
Mini-Woodstock és kézműves termékek az Erzsébet téren
"Egy nap béke és zene” - ez volt jelmondata a Miskolci Termelői Nap vasárnapi rendezvényének.
Nosztalgiakavalkád az MVK telephelyén
Járműkiállítás volt szombaton az MVK-nál. A rendezvényre, melyhez hasonló a járvány miatt 2019 óta nem volt az cég telephelyén, a közösségi közlekedés szerelmeseit várták.