Ugrás a tartalomra

Kövesd a víz útját a Miskolci Állatkertben!

Létrehozva
A Víz Világnapja alkalmából az érdeklődők az állatkertben utánajárhatnak honnan származik Miskolc ivóvize, mi van az ásványvízben, és mi lesz az elhasznált, „koszos” vízzel.

Víz nélkül nincs élet, hiszen minden élőlénynek szüksége van vízre. Sajnos egyre több tényező veszélyezteti a Föld egészséges, tiszta vízkészletét, ezáltal veszélybe kerülnek egyes fajok élőhelyei, szaporodó- és táplálkozóhelyei is. Mi emberek sem vagyunk kivételek, hiszen az ivóvíz számunkra is létszükséglet. Bele sem gondolunk, hogy milyen érték a tiszta, iható víz.

Március 25-én szombaton 10 és 15 óra között a Miskolci Állatkertben a Víz Világnapja alkalmából az érdeklődők a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara és a Mivíz Kft. segítségével utána járhatnak, hogy honnan származik Miskolc ivóvize, mi van az ásványvízben, és mi lesz az elhasznált, „koszos” vízzel. Így a résztvevők az állatkerti séta során végigkövethetik a víz útját. Az öt állomásból álló séta során érdekes kísérleteken és bemutatókon tanulhatnak, az út végén pedig a Marcel Loubens Egyesület barlangászai tartanak bemutatót. Az állomáshelyeken összegyűjtött pecsétekért az út végén egy kis meglepetés várja a gyerekeket. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.