Tudomány
Még messze a tavasz, de az egyetem tovább zöldül
A Klímapolitikai Intézettel kötött megállapodást a Miskolci Egyetem. Az együttműködés a környezet- természet- és klímavédelemhez kapcsolódó tudományos szakmai partnerségre épül.
Végső búcsút vettek az „örökös miskolcitól”, Kabdebó Lóránttól
Családja, barátai, munkatársai és tanítványai kísérték el utolsó útján a 86 éves korában elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, egyetemi tanárt szombaton Miskolcon, a Szentpéteri kapui köztemetőben.
Medve mondja: tavasz is coming
Legalábbis Dorka és Borka, a Miskolci Állatkert két mackója nem ijedt meg a saját árnyékától, ami a néphagyomány szerint azt jelenti, hogy közeleg az enyhülés. Medvelest szervezett szerdán a Vadaspark.
Sorok a legünnepélyesebb pillanatokra
A Miskolci Egyetem híres a hagyományairól, ezeknek pedig szerves részét képzik a kari himnuszok.
Magyar kutató vezetésével fedezték fel a világ két legkisebb szárazföldi csigafaját
A világ legkisebb két szárazföldi csigafaját fedezte fel és írta le egy nemzetközi kutatócsoport, Páll-Gergely Barna, az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézetének munkatársa vezetésével. Az Angustopila psammion és az Angustopila coprologos fajok jelenleg a világ legkisebb szárazföldi puhatestű állatai.
Francia és svéd tudományos elismerést kapott Karikó Katalin
A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des sciences) külső tagjává választották Karikó Katalint, akinek odaítélték a svéd Camurus Lipidkutatási Alapítvány kitüntetését is - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
Egy fiatal csillagrendszerbe hatoló idegen égitest nyomaira bukkantak a csillagászok
A Z Canis Majoris (Z CMa) nevű, születőfélben lévő kettőscsillag közvetlen közelében elrepülő idegen égitest nyomait fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, magyar csillagászok részvételével.
Magyarországon fedezték fel 2022 első üstökösét
Magyarországon fedezték fel az új év első üstökösét. Az eddig ismeretlen égitestet Sárneczky Krisztián fedezte fel január 2-án a Piszkéstetői Obszervatórium 60 centiméteres Schmidt-távcsövével.
A klímaváltozás miatt harmadával csökkent a fagyos napok száma az elmúlt 120 évben Magyarországon
A szakértők azt írták: a pesszimista forgatókönyv szerint ezen trend erősödésére lehet számítani: évtizedenként további 5 nappal csökkenhet a fagyos napok éves átlagos száma. A megfigyelt változásokért egyértelműen az emberiség által gerjesztett klímaváltozás a felelős, mert a természetes hatások nem igazolják az ilyen fokú felmelegedést.
A kutyaagy képes különbséget tenni a nyelvek között
A kutyák agya érzékeli, ha emberi beszédet hall, és képes különbséget tenni a nyelvek között: más-más mintázatot mutat egy ismert és egy ismeretlen nyelv hallatán - mutatták ki az ELTE Természettudományi Karának (TTK) etológusai legújabb agyi képalkotásos vizsgálatukban.
Karikó Katalinnak ítélték a 2022-es Helmholtz-érmét
Karikó Katalin biokémikus veheti át a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia 2022-es Helmholtz-érmét úttörő biokémiai munkásságáért - tájékoztatta a németországi bejelentésről a Szegedi Tudományegyetem szerdán az MTI-t.
Támogatással cserélhetjük le 3G-s mobiltelefonunkat
Jövőre bruttó 20 000 forintos támogatással vehetünk majd új, 4G vagy 5G-képes mobiltelefont. Erre szükség is lesz, mert a mobilszolgáltatók 2022-ben várhatóan kivezetik a 3G típusú hálózatokat, amit azt jelenti, hogy az ezeket használó készülékeken nem tudunk majd rendesen internetezni.
Digitális műtárgyként elárverezik a világ első SMS-ét
"Merry Christmas" (Boldog karácsonyt) - állt az üzenetben, amit 1992. december 3-án továbbítottak. A világ első SMS-ét nem helyettesíthető tokenként (non-fungible token, NFT) bocsátja árverésre a Vodafone a franciaországi Aguttes aukciósház online árverésén.
A Földön kívüli élet lehetőségeit vizsgálták
A Drake-egyenlet 60. évfordulója alkalmából a Földön kívüli élet lehetőségeit vizsgálta meg Stephen Mojzsis, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatóprofesszora legújabb cikkében, amely a Nature Astronomy című szaklapban jelent meg.
A helyére emelték a Bükki Csillagda kupoláját
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb látogatóközpontja, a Bükki Csillagda építése elérkezett a befejező fázisához. Az épület legemblematikusabb része, a világ legnagyobb sorozatban gyártott 6,7 méter átmérőjű csillagászati kupolája szerdán a csillagvizsgáló tetejére került.
Egy 3500 éves arany karperec a Nemzeti Múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum új műtárgya egy 3500 éves, 18 karátos aranyból készült karperec .
Barlangot fedeztek fel Mátraverebély-Szentkúton
Eddig nem ismert barlangot fedeztek fel Mátraverebély-Szentkúton, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusai a nemzeti kegyhelyen található bazilikától mintegy 500 méterre, egy elhagyott kőbányában találták meg a természeti képződményt - olvasható a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Civil Akadémia Felvidékről és nemzetpolitikáról
Duray Miklós tartott előadást szerdán a Tudomány és Technika Házában a Felvidék Ház meghívására „A rendszerváltozás és nemzetpolitika alakulása 1989-től napjainkig címmel”.
Átadták a Miskolci Egyetem „Kiváló kutatója” címeket
A Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozat részeként a Miskolci Egyetemen is elismerték azon kutatók és oktatók munkáját, akik kimagasló eredményt értek el nemzetközi publikációs tevékenységükkel. Összesen hatvanheten kaptak elismerést.
Kövesse velünk élőben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Prima Gálát!
A díjátadó ünnepséget és a gálát a Miskolc Televízióban és a Minap Facebook-oldalán is élőben követheti szombat este.