Ugrás a tartalomra

Tudomány

Kevesebb bor fogy világszerte, de még így is 24 liter fölött fogyaszt a magyar
MiskolcGazdaságKultúraGasztroTudomány
Aggódni azért nem kell, mindenesetre komoly kihívások érik a bortermelőket világszerte.
A feltámadás csodájáról tanúskodik az "ötödik evangélium"
EgyházTudomány
Krisztus valós szenvedésére és feltámadására lehet következtetni az "ötödik evangéliumnak" is nevezett Torinói lepelből.
Modern M.I.ndennapjaink – hogyan segíti a mesterséges intelligencia az életünket?
SzabadidőTudományMiskolc
Ami az őskorban a kerék volt, az ma az M.I. – felhasználókat kérdeztünk, hogyan alkalmazzák a mindennapokban ezt a technikát.
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
TudományBelföldVilág
Az Ax-4 legénysége sikerrel teljesítette a NASA kiképzését, ezzel újabb lépéssel kerültek közelebb a felbocsátáshoz.
Képgaléria
A lelket és az életet tárja elénk Rudolf Mihály legújabb kiállítása
Tudomány
„Lélek és élet – Rudolf Mihály és Útitársai” címmel nyílt kiállítás péntek délután a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. 
A gyermekek mentális egészségéről tanácskoztak az egyetemen
EgészségTudomány
Mentális egészség és reziliencia a gyermekvédelemben – egyebek közt erről és az érintett szakemberek szerepéről tartottak előadásokat pénteken a Miskolci Egyetemen.
Képgaléria
Fontos együttműködést kötött az egyetemmel az OSZK
TudományMiskolc
A kulturális értékteremtő tevékenységek támogatása, valamint a kulturális és szakmai együttműködés lehetőségének megteremtése céljából szánták el magukat erre a felek.
Elon Musk szerint hat év múlva már ember lehet a Marson, jövőre pedig humanoid robot
TudományVilág
2026 végén indulhat el a Mars felé a SpaceX amerikai űripari vállalat Starship rakétája, amely magával visz majd egy Optimus humanoid robotot is – jelentette be pénteken Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX elnök-vezérigazgatója.
Egy Magyar Érdemkereszttel és Széchenyi-díjjal kitüntetettünkre is büszkék lehetünk
TudományBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci építészmérnök és sárospataki alkotmányjogász is a legmagasabb rangú állami kitüntetésekben részesült.
Újabb régészeti konferenciának adott otthont a város
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Herman Ottó Múzeum régészei idén már tizenharmadik alkalommal hívták össze az Északkelet-Magyarország területén dolgozó kollégáikat, hogy megosszák egymással az előző évben végzett kutatásaik új eredményeit. 
Száz kiállító várja a több ezer látogatót az idei ásványbörzén is
Tudomány
A rendezvény hagyományaihoz híven állandó és időszakos kiállításokkal, tudományos és népszerűsítő előadásokkal, továbbá gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket az Egyetemvárosba.
Jelnyelvvel bővítik a társalgási mesterséges intelligenciát (MI) használó alkalmazásokat
Tudomány
A 2027. november végéig megvalósuló projekt célja, hogy a társalgási mesterséges intelligencia (MI) technológiákat a siketek számára alkalmas módon, jelnyelvekre is kiterjesszék.
Glória jelent meg a Nap körül, de ez nem az apokalipszis jele
KörnyezetTudomány
Érdekes légköri jelenséget figyelhettünk meg néhány napja Miskolcon és környékén a felhős égen.
Eurobarométer: az európaiak egyharmada bízik meg a mesterséges intelligencia segítségével végzett kutatásokban
Tudomány
Az európaiak többsége hasznosnak tartja a tudomány és a technológia támogatását, azonban csak egyharmaduk bízik meg a mesterséges intelligencia (MI) segítségével végzett tudományos kutatások eredményében - derült ki az Európai Bizottság megbízásából készült Eurobarométer-felmérésből, amelyet Brüsszelben tettek közzé.
Diplomaátadó ünnepségek a Miskolci Egyetemen – mutatjuk, hol nézheti élőben
OktatásTudományMiskolc
A Miskolci Egyetem ünnepi szenátusülések keretében adja át végzős diákjainak a diplomájukat.
Újra fellélegezhetünk a Szent István-barlangban
EgészségKörnyezetTudományMiskolc
Sok év szünet után ismét regenerálódni és relaxálódni csalogat a több mint harminc éve gyógybarlanggá minősített Fekete-terem. 
Új idegrendszeri alapjait fedezték fel a stresszel összefüggő viselkedésváltozásoknak
Tudomány
Egy traumatikus élmény vagy egy jelentős stresszhelyzet, tartós, sőt néha életre szóló viselkedésváltozást okoz. A HUN-REN KOKI kutatói egy ezzel kapcsolatos új agyi mechanizmusra találtak rá.
Együttműködnek egymásért, a környezetért és a jövőnkért
OktatásTudomány
Környezetvédelmi és vízügyi területre fókuszáló megállapodás köttetett a Miskolci Egyetemen szerda délután.
Magyar kutatók megfejtették az idegsejtek kommunikációs kódját
Tudomány
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói megfejtették, hogyan tudnak az idegsejtek egységes jeleket küldeni egymásnak.
Valós égi jelenség lehetett a "Betlehemi csillag"
Tudomány
A csillagászat képes a régmúltba visszamenőleg kiszámolni jelentős égi eseményeket, a napkeleti bölcseket is egy ilyen vezethette Jézushoz karácsonykor.