Ugrás a tartalomra

Tudomány

Két fontos forráskötettel gazdagodtak a kutatók – de mi is 
Tudomány
Bodnár Tamás történész-levéltáros, a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese kettős könyvbemutatóját tartották szerdán délután az Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárának egyetemvárosi központi épületében. 
Miskolc a Mesterséges Intelligencia Koalíció tagjává kíván válni: az innováció a városüzemeltetés szolgálatában
Tudomány
Miskolc város vezetése és a Miskolc Holding Zrt. csatlakozni kíván a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz, egyúttal elkötelezte magát amellett, hogy a mesterséges intelligencia (MI) eszközeit aktívan bevonja a város üzemeltetésébe és fejlesztésébe. A kezdeményezés célja, hogy Miskolc Magyarország egyik leginnovatívabb városává váljon, fenntartható fejlődést támogató és adatalapú megoldások révén.
A vonulómadarak betegségek terjesztésében játszott esetleges szerepét vizsgálják debreceni és külföldi kutatók
Tudomány
Az antimikrobiális rezisztencia terjedésében vizsgálja a vonuló madarak szerepét a Debreceni Egyetem (DE) nemzetközi hírű etológus professzora, Székely Tamás és kutatócsoportja a HU-rizont nemzetközi kiválósági kutatási együttműködési program nyertes pályázatában - közölte az egyetem sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
A jogász válaszol: A sértett jogai a büntető eljárásban
BűnügyTudomány
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, melyben leírta, hogy betörtek a lakásába, és számos vagyontárgyát eltulajdonították. A tettes elleni büntető eljárás folyamatban van. Kérte levélírónk, hogy tájékoztassuk arról, milyen jogok illetik meg őt sértettként az eljárásban.
Képgaléria
A saját területükön, de mindnyájan a vármegyéért tesznek
MiskolcEgészségTudományBorsod-Abaúj-Zemplén
Két terület helyi legjobbjait is kitüntették csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlésen. 
Szén alapú szuperkondenzátort fejlesztettek a Miskolci Egyetemen
Tudomány
A nagyhatékonyságú kondenzátorok alkalmasak a megújuló energiaforrások által termelt elektromos energia tárolására.
A Miskolcon járt szakemberek kiaknáznák közlekedésünkben a hidrogént
Tudomány
Földgázhálózatunkban és közlekedésünkben betöltött, illetve betöltendő szerepéről tartottak szakmai workshopot a Miskolci Egyetemen szerda délelőtt.
Képgaléria
Országos Hon- és Népismereti Konferencia kezdődött Miskolcon
Tudomány
A tanácskozás témája a természettudományok és a honismeret, amit a pedagógusképzésben résztvevők, valamint a pályakezdő óvodapedagógusoknak és tanároknak rendeznek. 
Egyedülálló régészeti leletet találtak a Bükkben
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Valószínűleg el akarták rejteni az erdő mélyén a tokkal együtt elásott középkori fegyvert.
Idén is megünnepelték Miskolcon a magyar tudományt
TudományMiskolc
Kedden a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága ünnepi programmal készült. 
Csillagparty készül a közelünkben 
Tudomány
Az exobolygók felfedezése és megismerése az Univerzum izgalmas, korábban ismeretlen világát tárja elénk.
Az európai űrhajósok küldetéseit segíti Magyarország első űrorvosa
TudományBelföld
Nagy Klaudia Vivien Magyarország első űrorvosaként segíti az európai űrhajósok küldetéseit, köztük a kijelölt magyar űrhajós, Kapu Tibor 2025-re tervezett misszióját is - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Űr senkiben sem tátonghat tovább az egyetemmel kapcsolatban
OktatásTudomány
A keresztféléves felvételi eljárásban először jelenik meg az angol nyelven oktatott űrmérnöki képzés a miskolci campuson.
Képgaléria
Még napokig görög felségjelzéssel cirkálnak a Torontáli utcán
KultúraMiskolcTudományVilág
A "Görög Légierő 70 éve" címmel nyílt makettkiállítás a Miskolci Görög Nemzetiségi Önkormányzat klubhelyiségében szombaton.
Veszélyeztetheti-e a mesterséges intelligencia az emberek megélhetését?
GazdaságTudomány
Az AI és az automatizáció átalakítja az értékesítési folyamatokat és egész életünkre hatással lesz.
Képgaléria
Látványcsapolással, habpartival, téglagyártással és tanbánya-látogatással zajlott a Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Tudomány
A péntek a tudományos ismeretterjesztésről és az egyetem karainak bemutatkozásáról szólt az egyetemen, ahová nem csak éjszakára, hanem az egész nap folyamán várták az érdeklődőket a mintegy százharminc programra.
Képgaléria
Jelen a lélek az épületeiben – Miskolcra érkezett Rudolf Mihály tárlata
Tudomány
A humanista szemléletű építész valódi közösségépítő, akit életében és hivatásában a lélek erősít. Ez teszi őt hitelessé a szakrális épületek tervezésében és rekonstrukciójában. Jelenleg az egri székesegyház rekonstrukcióján dolgozik.
Képgaléria
Mesterséges intelligenciával vértezték fel a vállalkozókat
GazdaságTudományMiskolc
A BOKIK szervezésében egész napos workshopot tartottak a mesterséges intelligenciáról kedden a kamara székházában.
Az elmúlt 154 év legextrémebb júliusa volt az idei
KörnyezetTudományVilág
Az elmúlt 154 év legszokatlanabb júliusa volt az idei: a legmelegebbnek és a hetedik legszárazabbnak adódott - írta a HungaroMet a honlapján közölt tanulmányban.
Mélytanuláson alapuló gépészeti innovációs projektben vesz részt a Miskolci Egyetem
TudományMiskolc
Az összetett gépészeti megmunkálási feladatokban alkalmazható, mélytanuláson alapuló folyamatfelügyeleti rendszer kifejlesztésére nyert el támogatást külföldi partnereivel a Miskolci Egyetem az EUREKA nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködési programban – közölte szerkesztőségünkkel a Miskolci Egyetem.