Életmód
Látványcsapolással, habpartival, téglagyártással és tanbánya-látogatással zajlott a Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
A péntek a tudományos ismeretterjesztésről és az egyetem karainak bemutatkozásáról szólt az egyetemen, ahová nem csak éjszakára, hanem az egész nap folyamán várták az érdeklődőket a mintegy százharminc programra.
A város legújabb pumpapályájával ismerkedtek
Egy rendkívüli testnevelés órán próbálhatták ki pénteken az Avastetői pumpapályát a gyerekek.
Kohászati bemutatók és látványcsapolás – idén sem marad el a Fazola-nap
A népszerű programot október 5-én a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretein belül tartják meg.
A Szentléleki Turista Park lehet az év turistaháza
Újra lehet szavazni október 2-ig az év turistaházára, a voksolásnak most is van miskolci vonatkozása.
Borsodban is megkezdődik a rókák immunizálása
Veszettség elleni vakcinát szórnak le a rókáknak kisrepülőgépekről október 5. és 10. között.
Tévhitek és valóság a nagyragadozókról Répáshután
Az ingyenesen látogatható Falka Napok fesztivál filmvetítésekkel, a régió természeti értékeit bemutató túrákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, játékos foglalkozásokkal vár kicsiket és nagyokat.
Már a világbajnokság első versenynapját is bearanyozták a miskolci tánciskola versenyzői
Hét versenyzővel indult útra a Harc- és Táncművészet Sportegyesület a horvátországi Novaljára, ahol az International Dance Open és az IFBB Világbajnokságon vesznek részt.
A legjobb komposztot keresik
Komposztversenyt hirdetett az önkormányzat azok között a miskolciak között, akik az elmúlt években ingyenes komposztkeretet kaptak a HungAIRy Life Program jóvoltából.
MiNap-indító (2024.09.26.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Szeles, napos idő vár ránk, front nélkül, huszonnégy fokos maximum hőmérséklettel. Igazi kirándulóidő lesz ma.
Látványcsapolás, habparti, téglagyártás, tanbánya látogatás – Kutatók éjszakája lesz a Miskolci Egyetemen
A péntek a tudományos ismeretterjesztésről és az egyetem karainak bemutatkozásáról szól majd az egyetemen, ahová nem csak éjszakára, hanem az egész nap folyamán várják az érdeklődőket a tervezett mintegy százharminc programra.
A hazai turisztikai térségekkel versenyzünk - még szavazhatunk!
Egyelőre az élen a Mátra-Bükk térség, de nyomában a Balaton.
Ezek a miskolci programok várnak minket a turizmus világnapján
Turistáskodjunk a saját lakóhelyünkön - szól a MIDMAR Kft. felhívása a turizmus világnapja alkalmából.
Újszülött borjú erősíti a miskolci bölénycsordát
A kisbölény felnőve később a visszatelepítési program szerencsés tagja is lehet.
Világszerte pusztít a majomhimlő, de európai járvány nem valószínű
Közép-Afrikában majomhimlő járvány tört ki, de kontinensünkön még csak behurcolt esetek fordultak elő.
Színes programokkal készül az állatok világnapjára a Miskolci Állatkert
Az állatok világnapja fő célja felhívni a figyelmet a vadon élő, valamint a házi- és haszonállatok életkörülményeire és a felelős állattartásra.
Zsidóház ad otthont Miskolc nagy múltú közösségének
Közösségi tér, adományközpont, fejlesztő ház és kóser kávézó is nyílik a Kazinczy Ferenc utca 12. szám alatt.
A bodrogkisfaludi Öreg Tölgy lehet az Év Fája
Szoros versenyben vezet a vármegyénkbeli fa az Év Fája szavazáson. Szeptember 30. éjfélig lehet még rá voksolni.
Összehajtották a kockás plédet: így zárt a Miskolci Piknik
Vasárnap is számos programmal várta az érdeklődőket a régió legnagyobb gasztrofesztiválja.
Változékony időjárás várható a jövő héten
Hétfőn még túlnyomóan napos idő lesz, de keddtől többfelé várható eső, majd csökken a csapadék esélye és visszatér a több-kevesebb napsütés, de a hét végén ismét lehűlés érkezik csapadékkal és széllel.
Árvíz - Orbán Viktor: túljutottunk a védekezés felén
A miniszterelnök szerint az önkormányzatok nagyobb figyelmet igényelnek az árvízi védekezésben.