Ugrás a tartalomra

Közzétették a Kocsonyafesztivál időpontját

Létrehozva
A fesztivál szervezői az esemény közösségi oldalán osztották meg, hogy a következő Kocsonyafesztivál 2025. február 14. és 16. között lesz.
Kép
Fotó: Mocsári László

A közösségi média felhasználói tudhatták meg először a Kocsonyafesztivál szervezőitől hivatalosan is, hogy mikor várható Miskolc legnagyobb gasztrofesztiválja. Az időpont az eddigi hagyományokhoz híven jövőre is februárban lesz, 14. és 16., péntek és vasárnap között. Az ínyencek és a szórakozni vágyók, már jó előre örülhetnek a hírnek és készíthetik a gyomrukat a jobbnál jobb finomságokra, kocsonyakülönlegességekre. A lábukat pedig a közös bulizásra, táncra. 

Elárulhatjuk, hogy kollégánk egy szerencsés véletlen találkozás kapcsán már június közepén megtudott néhány részletet a szervezésről Rózsa Edittől a fesztivál jogtulajdonosától és főszervezőjétől, amiről beszámoltunk akkor. A főszervező kiemelte, hogy jövőre ünnepli 25 éves születésnapját a Kocsonyafesztivál. Hozzátette, olyan programsort szeretnénk összeállítani, ami Miskolc lakóinak és a város gazdasági igényeinek egyformán megfelel és méltó a jubileumi rendezvényhez. 

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.