A met.hu előrejelzése szerint a keleti harmadban is fokozatosan beborul az ég, de a kelet felé vonuló csapadékzónából az északkeleti, keleti tájakon már csak kevés helyen eshet az eső. Eközben már délelőttől elkezd délnyugat felől szakadozni, csökkenni a felhőzet, kisüt a nap, viszont gomolyfelhők képződnek, amelyekből zápor néhol előfordulhat. Napközben egyre többfelé lesz élénk, helyenként erős a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként maradhat kevéssel ez alatt a hőmérséklet. Keleten a front érkezése előtt áll be a maximum. Késő este 13, 18 fok várható.
Derűre ború jön
Létrehozva
A tegnapi melengető idő után hűvősebb napra számíthatunk.
Ez is érdekelhet
Ongán fotózott hattyúval került be a legjobbak közé a Miskolci Fotóklub tagja
Urbán Helgának ez már nem az első elismerése.
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.