Ugrás a tartalomra

Lövöldöztek egy grazi iskolánál, legalább tízen meghaltak

Létrehozva
Sajtóhírek szerint az intézmény egyik diákja kezdett lövöldözni, iskolai zaklatás állhat a tragédia hátterében.
Kép
iskola_lovoldozes_graz_250610.jpg
Fotó: MTI

Legkevesebb tíz halottja van a grazi polgármester közlése szerint annak a lövöldözéses ámokfutásnak, amely kedden, a délelőtti órákban zajlott le a város egyik középiskolájában, írja az MTI.

Elke Kahr, Graz polgármestere, aki a helyszínen tájékozódott a történtekről, az osztrák állami hírügynökségnek elmondta, hogy a lövöldözésnek kilenc halálos áldozata volt, és a feltételezett elkövető is meghalt, aki a rendőrség szerint egyedül cselekedett, és akinek indítéka egyelőre ismeretlen.

A polgármester közlése szerint

számos diák és tanár is megsebesült, sok sebesültet kórházba szállítottak.

A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.

Az iskolában lövéseket hallottak, ezt követően riasztották a rendőrséget. A rendőrség szerint az iskola egyik diákja kezdett lövöldözni. Az osztrák médiaértesülések szerint iskolai zaklatás lehetett a tragédia hátterében.

Az iskola épületét a helyszínre érkező rendőrök kiürítették, a diákokat egy közeli épületben helyezték biztonságba, a szüleiket értesítették.

A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerülje el a környéket, ugyanakkor a rendőrség az X közösségi médiaplatformján azt írta: "A helyzet biztonságos. Nincs további veszély".

Christian Stocker osztrák szövetségi kancellár és Gerhard Karner belügyminiszter is Grazba indult, hogy a helyszínen tájékozódjon a történtekről.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak az iskolai tragédia miatt.

"A Grazból érkezett hírek mélyen megráztak minket" - írta Ursula von der Leyen az X-en.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.