Ugrás a tartalomra

Több mint 7800 tonna füstölt áru fogy az ünnepi időszakban

Létrehozva
Több mint 7800 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 13 milliárd forintot – mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek a GfK Háztartáspanel adataira hivatkozva.

Az ügyvezető titkár hozzátette, hogy ebben a termékkategóriában háztartásonként átlagosan 2,6 kilogramm a fogyasztás a húsvéti ünnepek idején. Egyre többször vesz a lakosság minőségi termékeket, ugyanakkor a háztartások egyre kisebbek, ezért egyre kisebb mennyiséget vásárolnak.

A GfK Háztartáspanel adatai alapján a sonka és egyéb főtt-füstölt hús átlagára ára tavaly márciusban kilogrammonként 1643 forint, az azt megelőző év húsvéti időszakában 1546 forint volt – tette hozzá.

A húsvéti sonkák főbb típusait ismertetve elmondta, hogy a parasztsonka (egész) csontos, bőrös comb vagy lapocka szárazon pácolva. Ezt a terméket 6 Celsius fokon több hétig (hónapig) érlelik, és hideg füsttel több napon át, több órán keresztül füstölik, a termék hat hónapig eltartható.

A hagyományosan érlelt nyers (darabolt) sonka pedig bőrös vagy anélküli, combizmok (felsál, dió), lapocka, tarja, karaj, szárazon pácolva, néhány héten keresztül érlelve, hideg füsttel több napon át, több órán keresztül füstölve. Ez a termék egy hónapig tartható el.

Kép

A gyorspácolt nyers sonkát konyhasót és nitritet tartalmazó páclével (maximum 25 százalékos) injektálják be. Több napig fedőpácban érlelik, majd hideg vagy meleg füsttel több napon, több órán keresztül füstölik. Egy hónapig eltartható.

A gyorspácolt, főtt sonka pedig konyhasót, nitritet és egyéb anyagokat tartalmazó páclével (maximum 25 százalék) beinjektált hús, amit több napig érlelnek, hideg vagy meleg füsttel több órán keresztül füstölik, és 72 Celsius fokon főzik, vákuumfóliába csomagolják. Egy hónapig eltartható.

Az ügyvezető titkár kiemelte, hogy a hús „bizalmi” termék, ezért mindenki olyan gyártótól, olyan forgalmazótól vegye meg az ünnepi asztalra valót, akiben eddig nem csalódott. Kétes eredetű terméket, olyat, amelynek a címkéjén a gyártót nem tüntetik fel, ne vásároljon - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a vásárláskor mindenki ellenőrizze a termék szavatossági idejét. Mindezek mellett javasolja, hogy figyeljenek a termék külseje és színe mellett a címkén található információkra, valamint az azon található ovális állatorvosi pecsétre, amely jelöli az üzemet, ahol az utolsó feldolgozási folyamat zajlott – jegyezte meg.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.