Ugrás a tartalomra

Magyarok Kenyere – összeöntötték a búzát a gazdák Nemeshanyban

Létrehozva
Mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze eddig Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program keretében, amelyet a gazdák rászoruló gyermekek részére adományoztak. A kezdeményezés sikerének titka a gazdák jövőbe vetett hite – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Nemeshanyban.
Kép
Fotó:MTI/Krizsán Csaba

Farkas Sándor hozzátette: a 19 megyéből és 12 határon túli régióból gyűjtött adomány több mint 80 ezer anyaországi, valamint határon túl élő rászoruló gyermek egészséges táplálását biztosítja majd.

Mint fogalmazott, a Magyarok Kenyere program úgy gyűjt egybe minket, ahogy a kenyér tisztelete összefogja a magyarokat, kifejezve a világban élő magyarság egységét. A búza gyűjtése augusztus végéig folytatódik.

Az államtitkár kiemelte: a közelgő ünnep, augusztus 20. egybeköti a búzaaratás végét, az államalapítás ünnepét és István király szentté avatásának évfordulóját. Úgy vélte, a Magyarok Kenyere program méltó módon készíti elő Szent István napját, ami a magyarság egységének ünnepe.

Farkas Sándor kitért arra, hogy Magyarország természeti adottságainak és a gazdák szorgos munkájának köszönhetően 5 millió tonna búzát takarítottak be 1 millió hektárról, amely biztosítja a hazai szükségleteket, emellett exportra is jut belőle.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Magyarok Kenyere program 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült. A Magyarok Kenyere Alapítvány idén már célul tűzte ki, hogy a nyugati, tengerentúli szórvány magyarságot is bevonja az adományozásba.

Az államtitkár felidézte, hogy a kezdemény indulásakor, 2011-ben 10 tonna adományt ajánlottak fel a gazdák, tavaly pedig már 605 tonnát. Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy immár második alkalommal rendezik meg a programot Nemeshanyban, mely szavai szerint az összmagyarság ünnepe.

Gergely István, a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumának erdélyi tagja úgy fogalmazott, hogy a megújulás a fennmaradás egyetlen útja, amelyen haladva a Szentkorona népei történelmi átalakulásukat élik.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy tavaly több mint 5 ezer gazda vett részt a programban, amelynek célja, hogy minden, magyarok által körülült asztalra jusson kenyér.

Jakab István, a Magosz elnöke szerint a kárpátaljai gazdák erejéről ad tanúbizonyságot, hogy a nagy nélkülözés ellenére sikerült összegyűjteniük 100 tonna gabonát.

Az ünnepség a beszédeket követően a búza összeöntésével folytatódott. A búza mennyisége a hónap végére a becslések szerint eléri vagy meg is haladja a tavalyi 605 tonnát.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.