Ugrás a tartalomra

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

Létrehozva
A május-júliusi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer volt, 34 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 70,1 százalékra emelkedett – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak száma a második negyedévnek megfelelő előző három hónapos időszakhoz képest 7 ezerrel tovább emelkedett.

A foglalkoztatottak számának 34 ezres növekedéséhez 8 ezerrel a munkanélküliek számának csökkenése és 26 ezerrel a gazdaságilag aktív népesség létszámának emelkedése járult hozzá. Az aktivitási ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal, 63,0 százalékosra emelkedett. A gazdaságilag inaktív népesség a munkaerőpiacra frissen belépő 26 ezer mellett a korosztály lélekszámának 14 ezres csökkenésével összesen 40 ezerrel esett vissza, de még 2,747 millió embert számlál.

A múlt év azonos időszakával összehasonlítva az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 73 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 10 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma pedig 49 ezerrel csökkent.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 0,5 százalékponttal 28,3 százalékosra csökkent. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korú népességben a foglalkoztatottak száma 14 ezerrel nőtt, foglalkoztatási rátájuk 84,6 százalékos volt. Az idősebb, 55-64 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 56,6 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoportban - amelyre az Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 75,3 százalékra emelkedett. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,9, a nőknél 67,8 százalék.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 19 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 0,9 százalékponttal, 77,2 százalékra nőtt a múlt év azonos időszakához mérve. A nők körében a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal 63,1 százalékra változott.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.