Ugrás a tartalomra

Duna House: a lassulás ellenére erős évet zárhat idén is az ingatlanpiac

Létrehozva
Az őszi hónapokban ismét jól teljesít az ingatlanpiac, így a tavasz végi és nyári gyengébb hónapok ellenére a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat idén is – derült ki a Duna House Barométeréből.

Az MTI-hez eljuttatott jelentés szerint az első tíz hónapban 1,8 százalékkal kevesebb volt az adásvételek száma, mint egy évvel korábban, így aktív év végi forgalom mellett a tavalyihoz közeli lehet a tranzakciószám. Szeptember után októberben is 13 ezer feletti adásvétel volt országosan, az egy évvel korábbinál csaknem 4 százalékkal több.

Októberben Budapesten 40 százalékra mérséklődött a befektetők jelenléte, amely az előző hónapokhoz képest 5-6 százalékpontos csökkenést jelent. Vidéken mintegy 8 százalékpontos csökkenéssel 22 százalékra mérséklődött a befektetők aránya.

Az árak továbbra is országszerte folyamatosan nőnek, az egy évvel ezelőtti értékekhez képest a keleti országrész tégla otthonainak négyzetméterára emelkedett legnagyobb mértékben. Budapesten 23 százalékos az átlagos emelkedés, ám az átlagtól az egyes ingatlantípusok lokációtól függően kisebb-nagyobb mértékben eltérnek.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.