Ugrás a tartalomra

Közös fejlődés – gazdasági övezet nagyobb összefogással

Létrehozva
Létre kell hozni a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok tengelyű észak-magyarországi gazdasági övezetet, amely képes bekapcsolni a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a turisztika és a sport területén megvalósuló fejlődésbe a határon túli területeket és azok lakosságát is - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az érintett megyei jogú városok polgármesterei, köztük Miskolc képviseletében Veres Pál polgármester az Innovációs és Technológiai Minisztériumban.
Kép
Fotók: Mocsári László

A négy megyére - Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok –, valamint a határon túli területekre kiterjedő együttműködést abból a szempontból is jelentős, hogy hamarosan elkezdődik az új európai uniós támogatási rendszer kialakítása, ahol mostantól valóban közös gondolkodás kezdődhet.

- Ezzel az együttműködéssel ez a régió is gyorsabb fejlődésnek indul – mondta Miskolc polgármestere. - Ezek a közös fejlesztési programok meghatározzák az elkövetkező tíz év gazdasági, kulturális, infrastrukturális fejlesztéseit. Elképzeléseink szerint hamarosan létrejönnek azok a munkacsoportok, amelyek konkrét lépéseket fogalmaznak meg. Ebben a munkában számítunk természetesen a felsőoktatási intézményeket, a szakképzőkben dolgozókra, többek között a szociális és egészségügyi területen munkálkodókra és természetesen a városok és a megyék vezetőire. Azt reméljük, hogy ez az összehangolt együttműködés alapot biztosít arra, hogy ez a régió végre száz év magány után – ahogyan államtitkár-helyettes asszony fogalmazott – kilép ebből a szerepből, és fejlődésnek indulhat. 

Kép

Horváth Zita, az ITM felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a négy megye rendszerszintű fejlesztésére van szükség. - Elkészült a stratégia a térség felemelkedéséhez, ami a meglévő város- és térségfejlesztési projektekre épül, és amit a kormány is elfogadott, vagyis kezdődhet a közös munka.

Kép

- Egyedi, Északkelet-Magyarország nemzeti, gazdasági és kulturális övezetre irányuló komplex fejlesztési megoldásokra van szükség - hangsúlyozta Palkovics László.  A térség koncentrált felkarolása nemcsak a megyeközpontok, hanem az övezet egyéb településeinek fejlődésére és az egész vidékre pozitív hatást fog gyakorolni. Kiemelte: a cél a gazdasági övezet népességmegtartó erejének növelése. Minden adott ahhoz, hogy sikeres, mindenki számára előnyös együttműködés alakuljon ki a térség települése, gazdasági szereplői és lakosai között - fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.