Ugrás a tartalomra

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara két alelnökét a BOKIK adja

Létrehozva
Ismét Parragh Lászlót választotta elnöknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) október 29-i küldöttgyűlése, megbízatása a 2020-2024 közötti időszakra vonatkozik. Megyénk vállalkozói számára fontos hír, hogy – az országban egyedülálló módon – továbbra is a BOKIK adja az MKIK elnökségének két alelnökét: Bihall Tamást, aki a szakképzési ügyekért felel, és Kovács J. Attilát, aki a kézműves alelnöki tisztet tölti be.
Kép
Továbbra is a BOKIK adja az MKIK elnökségének két alelnökét: Bihall Tamást, aki a szakképzési ügyekért felel, és Kovács J. Attilát, aki a kézműves alelnöki tisztet tölti be. (Fotó: Juhász Ákos)

Az MKIK október 29-i küldöttgyűlésén a 127 küldött – nyílt szavazáson – ellenszavazat nélkül, 19 tartózkodás mellett választotta meg Parragh Lászlót a köztestület elnökének.

A küldöttek a tisztújító ülésen  megválasztották az MKIK 40 tagú elnökségét és alelnökeit is.
Miklóssy Ferencet, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét az MKIK általános alelnökének választották. Az MKIK alelnöke lett Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Fasimon Sándor, az INA igazgatósági elnöke, Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, Kovács J. Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke, Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A küldöttek döntöttek az MKIK ellenőrző, valamint az etikai bizottságáról is.

Bihall Tamás az MKIK alelnökeként 1997 óta koordinálja a szakképzés munkáját, illetve az Oktatási és Szakképzési Kollégium tevékenységét, valamint 2012-től az MKIK Felsőoktatási Szakkollégiumának elnöke.

Kovács J. Attilát 2016-ban választották meg először az MKIK kézműipari alelnökévé, ez a mostani lesz a második ciklusa a köztestület országos elnökségében.

 

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.