Ugrás a tartalomra

Csak lassan tér magához a használtautó-piac

Létrehozva
Egy felmérés szerint, az értékesítések számában, a tavalyi 17 százalékos csökkenést idén stagnálás vagy további kisebb visszaesés követheti.

A Híradónk által megkérdezett szakember szerint 2019-hez képest tavaly 30-40 százalékkal kevesebb autót tudtak eladni, de az idei év jobbnak ígérkezik.  Most elsősorban a fiatal használt járműveket keresik a vevők, ennek egyik oka lehet új autók jelentős drágulása.

A koronavírus miatt mind az új, mind a használt autók értékesítése nagyot esett vissza az elmúlt évben. Ebben az is közre játszott, hogy a határzároknak köszönhetően, szinte teljesen befagyott az importautók piaca. Most azonban a miskolci autópiac is fellendülni látszik.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.