Ugrás a tartalomra

A márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás

Létrehozva
Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Schanda Tamás kiemelte: a koronavírus-járvány elleni küzdelemben az első az emberek életének és egészségének a védelme, de meg kell óvni a gazdaságot, az emberek munkahelyeit is, hiszen így lehet biztosított a magyar családok megélhetése.

Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak, a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják - tette hozzá.

Ismertette, hogy a program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet, mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt; ez csaknem 39 milliárd forintot jelent.

A vendéglátás területén hasonlóak az arányok, mint az ágazati bértámogatás összességénél, itt mintegy 22 milliárd forintnyi bértámogatás védi a foglalkoztatottakat - fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.