Ugrás a tartalomra

Megnőtt a kereslet az építőanyagokra

Létrehozva
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) csütörtökön.
Kép

A szövetség szerint a lakáspiac fellendülését jelzi az is, hogy az 5 százalékos újlakás-áfa visszaállítása és a magánerős lakásépítés áfa-visszaigényelhetősége nyomán számos korábban leállított újlakás-projekt folytatódik és újakat is előkészítenek.

Az önkormányzati beruházások továbbra is elmaradnak a korábbi évekétől: a saját finanszírozási hátterű beruházások visszafogása és halasztása jellemző, míg a központi fejlesztési forrást jelentősebb arányban használó beruházásoknál kevésbé látszanak fennakadások.

Mindezek miatt a magyarországi építőanyag-gyártók optimistán ítélik meg a magasépítési piac alakulását és ezért abban bíznak, hogy a járványügyi helyzet és a gazdaság újraindulása függvényében a termelési volumenek a második félévtől elérik, vagy egyes szegmensekben meg is haladják a 2019-es teljesítményt.

A MÉASZ ugyanakkor megjegyezte: továbbra is probléma, hogy hiány van szakképzett kőművesekből, nyílászáró-beépítőkből és szigetelőkből. A beépítő szakemberek szűkös kapacitása a mostani felújítási hullámban fokozott minőségi kockázatot hordoz a beruházók szemszögéből.

Közölték, a világpiaci hatások - főként a kínai gazdaság koronavírus-járványt követő újraindulása - miatt jelentősen emelkedtek a nyersanyagárak, ami megjelent a műanyagtermékeket, vegyipari nyersanyagokat és acéltermékeket felhasználó építőanyag és építési termékek gyártási költségeiben és értékesítési áraiban.

A szövetség szerint a külpiaci nyersanyagok árrobbanása Európa-szerte érinti az építőkémia termékeket, a nyílászáró gyártást, az épületgépészeti szolgáltatásokat, a műanyagalapú (EPS) hőszigetelők piacát, valamint az acélon keresztül a betonelemgyártást is. Az EPS hőszigetelőkről megjegyezték, hogy március végén a gyártók a petrolkémiai alapanyagok erős áremelkedése miatt mintegy 20 százalékkal emelték áraikat, míg tavaly tartósan csökkenő ártrend érvényesült.

A MÉASZ szerint Magyarországon az építőanyag gyártók abban bíznak, hogy a pandémiás helyzet rendeződésével a nyersanyagpiacok fokozatosan normalizálódnak, így a beszerzési költségek is csökkennek majd.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.