Ugrás a tartalomra

Borsodban is egyre nő a kereslet a munkaerő iránt

Létrehozva
A munkaerőpiac legfontosabb jellemzője, hogy egy adott időpontban vajon mennyi és milyen minőségű állást kínálnak a versenypiacon az adott régióban.
Kép

Borsod-Abaúj-Zemplén megye nem áll rossz helyen a nyitott pozíciók számát illetően: a Trenkwalder országos adatbázisa szerint az összes meghirdetett fizikai munkakör 11 százalékát a megye vállalkozásai tették közzé. Ezzel a legtöbb fizikai pozíciót felkínáló megyék rangsorában Borsod a harmadik helyen áll, miközben a szellemi pozíciók tekintetében is a középmezőnyben szerepel.

Továbbra is a magasan képzett szakmunkásokra van a legnagyobb igény, de mérnökökre is hatalmas az érdeklődés: továbbra is slágerszakmának számít a villamosmérnök. Emellett a karbantartók és technikusok is képesek gyorsan elhelyezkedni a megyében.

A vendéglátás újraéledésével párhuzamosan az e területhez kapcsolódó pozíciók esetében is erőteljesen megélénkült a kereslet. A takarítótól a pultosig, a szakácstól a recepciósig mindenkit keresnek. Kereslet szempontjából a harmadik kiemelt terület a kereskedelem. Itt a kiskereskedelem élénkülésével párhuzamosan az eladói, értékesítői és raktáros pozíciók iránt nőtt meg a kereslet.

A nyár érkezésével ezek a pozíciók csak jobban felértékelődnek, és további bérnövekedés várható. Van is bőven tere a növekedésnek: a Trenkwalder adatai szerint 2021 első negyedévében az észak-magyarországi régióban 1258 forint volt az átlagos fizikai órabér. Ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye átlaga mindössze 1133 forint volt, ami már közel 20 százalékos elmaradást mutat az országos átlaghoz képest.

A járvány remélhetően utolsó szakaszába fordul, ennek pedig a diákok lehetnek a nyertesei idén nyáron. Az újraindítás még bőven tartogathat meglepetéseket, emiatt mind a munkáltatók, mind a munkavállalók bizonytalanok. Ezt a helyzetet részben képesek áthidalni a diákok, akik gyorsan tanulnak, alkalmazkodnak és a bizonytalan helyeztekre is képesek jól reagálni.

Akárcsak a munkaerőpiac más területein, a diákok foglalkoztatása során is nagyon fontos, hogy a cégek a megfelelő embert a megfelelő helyre vegyék fel. Ennek biztosítására célszerű megfelelő HR-szolgáltatóhoz fordulni. Az ELTE-Trenkwalder iskolaszövetkezet (https://isz.elte.hu/) immár Borsod megyében is örömmel várja jövőbeli munkavállalóit a nyitott diákmunka-pozíciókra.

Kép

 

 

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.