Ugrás a tartalomra

Szakmai nyílt nap a Vöröskeresztnél

Létrehozva
Vásárral egybekötött szakmai nyílt napot szervezett a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete hétfőn.
Kép

A Kézfogás Klaszter alapító tagjaként megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztat a szervezet a térségben. Az esemény célja, hogy a klaszter tagjai megosszák egymással a tapasztalatokat, melyeket a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatban szereztek.

Ipari hímzés, textilnyomtatás, szabászat, díszszappanok, gyertyák készítése – utóbbiakat például donorok kapnak a véradás után. Ezek a főbb kézműves tevékenységek, melyeket megváltozott munkaképességűek végeznek a Magyar Vöröskereszt egyik miskolci telephelyén. Az ő foglalkoztatásuk ismertetésére szervezett nyílt napot a szervezet megyei szervezete.

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete igazgatója kiemelte, a nap célja, hogy lehetőséget adjanak mindenki számára, hogy ilyen termékeket vásároljanak.

Fülöp Attila államtitkár szerint nem csak szolidaritási, hanem gazdasági döntés is a megváltozott munkaképességűek alkalmazása.

– Lehet, hogy megváltozott a munkaképességük, de képesek értéket előállítani. Ha ezzel a szemlélettel nézzük a dolgot, akkor mindig meg fogjuk találni azt a gazdasági döntést, amivel a megfelelő munkafolyamatba beépíthető valaki. És akkor tudjuk biztosítani azt, hogy ő valóban munkából éljen meg, ne segélyből – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára.

Az érdeklődők a Tű, cérna, szeretet, illetve a prucsok.hu weboldalon érdeklődhetnek a termékek iránt.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.