Ugrás a tartalomra

Háromszázhetven forint az euró

Létrehozva
Történelmi mélypont: sosem volt még ilyen gyenge a forint.

Hétfőn folytatódott a forint múlt héten kezdődött gyengülése, így hamar új történelmi mélypontra esett a magyar deviza az euróval szemben, írja a Portfolio. Hétfő reggel tíz körül 369,69-ig gyengült a forint az euróval szemben, ami új történelmi mélypont.

Időközben a 370-et is átlépte az euró jegyzése, délelőtt 370,05-nél jár, ami 0,6%-os forintgyengülést jelent reggel óta.

Ez a péntek estéhez képest már közel fél százalékos gyengülés, ami részben a dollár erősödésének is köszönhető, teszi hozzá a gazdasági lap, mivel emiatt kockázatkerülés látszik a feltörekvő piacokon.
Hétfő reggel azonban már 367,9 körül járt az euró ára, majd tízre elérte a történelmi mélypontot, az előző csúcs 2020. áprilisában 369,6-nál volt. A Portfolio megjegyzi: „most a magyar jegybank monetáris politikájában bizonytalansága mellett elsősorban a nemzetközi hangulat dolgozik a forint ellen, az utóbbi napokban felerősödött a kockázatkerülés a feltörekvő piacokkal kapcsolatban.”

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.