Ugrás a tartalomra

A KSH kihozta: nőtt az átlagkereset

Létrehozva
A KSH adatai szerint a nettó átlagkereset 15,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – írja az Index. 
Kép
Illusztráció – forrás: 444.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt – számol be az index.hu

A KSH a portál írása szerint hozzátette: a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347.200 forint volt, kedvezmények nélkül pedig 334.800 forintot ért el.

A rendszeres bruttó átlagkereset 469.500 forintra becsülhető, ami 16 százalékkal meghaladta az előző év júniusit.

A reálkereset 3,3 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 11,7 százalékos növekedésével számolva. A bruttó kereset mediánértéke pedig 403.000 forintot ért el, 15,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Így a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 280.800 forint volt, 17,0 százalékkal felülmúlta a tavaly júniusit – hivatkozik az MTI-re az Index.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.